Péterfy Gergely: Az Orbán-rendszer fenntartása ellentétes az ország érdekeivel

Péterfy Gergely József Attila-, és Aegon díjas író, februárban lesz bemutatója a Vígszínházban. Jelenleg a Klubrádióban csütörtökönként az Ötöst vezeti. Az íróval a 168 óra című hetilap készített interjút.

A közelmúltban óriási botrány rázta meg a könyves szakmát.

Az Alexandra becsődölt, 3 milliárd forint, tartozást halmozott fel. Az állam ahelyett, hogy segített volna a csődkezelésben, két kézzel szórta a közpénzt a Nemzeti Könyvtár –van ki olvasott egy könyvet is ebből a sorozatból–köteteire:

“A Nemzeti Könyvtár sorozat pedig egy sokszorosan túlfizetett és túltámogatott állami vállalkozás, amely elsősorban kultúrpolitikai reprezentációs célokat szolgál. A könyvek zöme kormányhivatalok és önkormányzati irodák polcaira került: irodadekorációra és ideológiai porhintésre jók. Meg porfogónak. Bár a példányok kereskedelmi forgalomba is kerültek, nyereséges piaci termékről nem beszélhetünk, mivel a művek többsége más kiadásokban eddig is kapható volt a könyvesboltokban. Vagyis úgy lett elherdálva sok száz millió forint közpénz, hogy a megtérülésre semmi esély. “

Péterfy kínai tanulmányútján értesült arról, hogy a neve felkerült a hazai kormánypropaganda–sajtó feketelistájára :

“Megdöbbentem, de abszolút megtisztelő többek között Esterházy Péterrel, vagy Konrád Györggyel közös listán szerepelni. Nálunk lassan az úriemberség és az irodalmi minőség kritériuma lesz, hogy az embert beválogatják-e efféle listákra.”

A jelenlegi hazai kulturkampfról

azt gondolja, ez nem valódi harc, inkább a kormány propaganda-hadjáratának része. Hasonló a funkciója, mint a sorosozásnak és a migránsozásnak, amellyel főleg a vidéki települések lakóit manipulálják:

“Amit kultúrharcnak hívnak, az valójában az állami pénzekkel kitömött, politikailag lojális középszer és a dilettánsok bosszúja. Ezek az emberek igazából azért dühöngenek, hogy nem őket dicsérik meg, mondjuk az Élet és Irodalomban, nem ők az ünnepelt szerzők idehaza és külföldön. Meglehetősen groteszk ez az egész.” /……/ ” Engem már rég nem hívnak vidéki könyvtárak író-olvasó találkozóra. Manapság ehhez is bátorság kell, főleg olyan kistelepülésen, ahol a helyi művelődési intézmény kiszolgáltatott az önkormányzatnak. Kevesen mernek szembemenni a helyi fideszes vezetéssel, és ez érthető is. Bár szerintem kisebb a veszélye a valós retorzióknak, és erősebb a megfelelési kényszer, az öncenzúra.”

A színházak tao támogatásának megszüntetése

szerinte annak a jele, hogy a hatalom számára a színház szimbolikus tér is. Az irodalomban a térfoglalás nehezebb, mivel az író annyit ír otthon, amennyit csak akar:

“A teátrumok birtokbavétele még inkább kielégítheti a fideszes klientúra bosszúszomját. Ha sikerül az ellenségesnek bélyegzett szerzőket, színészeket, darabokat, rendezőket kiszorítani ebből a térből, a NER közössége boldogan verheti a mellét, hogy a színházakat visszaszerezték az aberrált, nemzetellenes liberálisoktól, és visszajuttatták azoknak, akiket megillet: az egészséges, ép esztétikai érzékű hazafias magyarsághoz. De ha a NER-nek nem rokonszenves színházakat anyagilag tönkreteszik, az valóban a legsötétebb korszak kezdete lenne.”

Péterfy úgy gondolja, nyilván lehet párhuzamokat találni a harmincas vagy az ötvenes évekkel, de nem érdemes. Ez szerinte kommunikációs csapda, és valahol az egész kultúrharc is az. Ez uralja az egész kulturális közbeszédet, állandóan támadva érezzük magunkat, és védekezésre kényszerülünk:

“Elkezdhetünk fasisztázni, nácizni, én is megtettem nemegyszer, de válaszként a másik oldal elkezd majd kommunistázni és sorosozni, és ebből nem lehet kijönni. Erre mondtam, hogy csapda. ” / ……/ ” A kultúra nem úgy működik, mint egy hadsereg, amelyben a központi parancsnokság eldönti, mi az, ami eltűrhető és mi nem. A kultúrában az az érdekes, ha valaki újféleképpen újat mond.”

Az író napjaink tüntetéshullámával kapcsolatban

kitért arra, az 1948-as kommunista hatalomátvétel után is nyolc évnek kellett eltelnie, hogy kirobbanjon az elégedetlenség:

“A folyamatok ma annyival szordínósabbak, hogy az elégedetlenek nagy része emigrált, vagy emigráláson töri a fejét, így nem tud annyira felmenni a nyomás, és a közéleti gőz könnyen elszivároghat. Nem úgy, mint annak idején a kommunista “kuktában”, ahol mindannyian bezárva és összezárva együtt fortyogtunk, és így a robbanásveszély is sokkal nagyobb volt, mint ma. Bár úgy hiszem, a nyomás most is fokozódni fog.”

Napjaink fő kérdésének az alkotó azt tartja, hogy az ellenzék meg tudja-e értetni az emberek széles tömegeivel, hogy az Orbán-rendszer fenntartása ellentétes az érdekeivel és ellentétes az ország érdekeivel:

“Azt remélem, egyre többen felismerik: csakis összefogással lehet megakadályozni ezt a szellemi tatárjárást. És remélem azt is, hogy senki sem kezdi apró kis különalkukkal előre erodálni azt, ami még létre sem jött.”

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük