Connect with us

Gyorshír

Krekó Péter: Az arrogancia a Fidesz legsebezhetőbb pontja

Megosztás

Krekó Péterrel, a Political Capital ügyvezető igazgatójával, a hvg.hu készített interjút. A beszélgetés során, sok minden egyéb mellett szóba került Orbán különutassága, illetve ennek hatása az országunkra.

Megosztás

Krekó Péterrel, a Political Capital ügyvezető igazgatójával, a hvg.hu készített interjút. A beszélgetés során, sok minden egyéb mellett szóba került Orbán különutassága, illetve ennek hatása az országunkra.

A tüntetéshullám nem lesz rendszerdöntő, de okozhat kellemetlenséget a kormánynak.

A szomszédos, Magyarországnál kisebb Szerbiában több mint egy hónapja zajlanak a kormányellenes demonstrációk, jóval több tüntetővel, de Vucic elnök hatalma nincs veszélyben:

„A korlátlan hatalom érzéséhez párosuló arrogancia nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy idáig fajultak az események. Az arrogancia a Fidesz legsebezhetőbb pontja, szükségtelenül túlreagálnak bizonyos ügyeket, holott a társadalmi támogatottságuk és a rendszer stabilitása alapján ez szükségtelen volna.”

A politológus úgy véli, az ellenzéki pártok a választás óta most először viselkedtek ellenzékként, most nem csak beszéltek az összefogásról, hanem meg is valósították. Ráadásul a parlamenti és a parlamenten kívüli pártok össze tudták adni a lehetőségeiket.

Az ellenzékkel szembeni elvárások emelkedése visszaüthet:

csalódottsághoz vezethet, ha a tiltakozás nem folytatódik valamilyen formában (például tömeges sztrájkok, parlamenti bojkott, nagy tüntetések), vagy ha a közmédiában történt normasértés és a „rabszolgatörvény” napirenden tartása helyett elmerülnek az összefogásról való beszélgetés mocsarában.

Az interjú óta történtek azt sejtetik, – a hétvégi „Álljon meg az ország!” akciók, az MSZP elnökének a nyilatkozatai, de említhetem a Jobbik szóvivőjének a megszólalását is – hogy az ellenzéki pártok igyekeznek a leckét jól megtanulni, s felmondani. A szocialisták vezetője világossá tette, hogy a parlamentben nem csak biodíszletek akarnak lenni, minden, erőszakmentes eszközzel fellépnek az orbáni önkénnyel szemben. Úgy nem érdemes visszaülni Orbán parlamentjébe, mintha semmi sem történt volna.

Orbán Viktor a szűkösebb belpolitikai teret kinőve európai szerepre tör.

A kérdés, hogy az EP-választás után milyen pozíciót sikerül elfoglalnia: Krekó szerint elképzelhető, hogy a magyar kormányfő bízva a tábora erősödésében akar mainstream /fősodorba tartozó / politikussá válni, de opció az is, hogy marad a Néppártban, és így láttatja magát a populista szárny vezérének. De a politológus nem tartja azt sem kizártnak:

„Bár Orbán rosszfiút játszva szeretne önálló tényező lenni az uniós tárgyalóasztalnál, valójában azt éri el, hogy az EU-n belül az orosz-, kínai-és török barátság, a NATO-n belül pedig a túlzott orosz barátság miatt marginalizálódik.”

Meghekkelheti Orbanisztán vezére Európát?

A szakértő hangsúlyozta, a migrációról a nyugati közvélemény sokkal árnyaltabban gondolkodik, mint ahogy azt a Fidesz láttatja, de még a nyugati szélsőjobboldali politikusok is visszafogottabbak Orbánnál a menekültválság kérdésében:

„A Fidesz virtuális valóságot épít, amellyel itthon mozgósíthatja híveit.”

Itt érdemes megemlíteni, az osztrák kancellár minapi nyilatkozatát,

amelyben arról beszélt, hogy jelentősen csökkent Európában az illegális migráció. Kurz szerint sikerült azt is meghaladni, hogy kizárólag a menekültek Európán belüli elosztása legyen a fókuszban, helyette a külső határ jobb védelmére és a harmadik (EU-n kívüli) országokkal folytatott együttműködésre kel koncentrálni. Ez az EP választások ellenzéki kampányának egyik erősnek látszó üzenete is lehet.

Orbán szerint az osztrák kancellár egy „megbízhatatlan labanc”

Az elemző hangsúlyozta, az Európai Néppárt nem vállalja fel büszkén a Fideszt, ám szerinte igen kicsi az esély arra, hogy a választás után kizárják a pártcsaládból:

„Orbán fenyegetésként használja a szélsőjobbos szimbólum szerepét. Azt érzékelteti, hogy ha kizárják, felépít egy akkora euroszkeptikus blokkot, amellyel komoly bajt okoz az európai középjobbnak.” /……./ „Bármiről is van szó, Orbán Viktor abban bízik, hogy nagy balhé csak egyszer, az elején van belőle, és ha az elül, onnantól az új helyzet válik normálissá, ő pedig megúszta.”

Kovács Zoltán: mi vagyunk az Európai Néppárt (EPP)!

Bár egyesek szerint még nem eldöntött, hogy a Fidesz elnöke hol köt ki

a végén, az elemző szerint a miniszterelnök maga is bent tartaná a Fideszt a Néppártban:

„Tudja, hogy a legerősebb frakcióhoz tartozni nagy előny az európai politikában, ezért játssza a kettős játékot, és próbálja növelni a Fidesz erejét.”

Krekó hangoztatta, vagyon nehéz elérni, hogy Magyarországot kizárják az EU-ból vagy a NATO-ból, NATO-illetékesekkel folytatott háttérbeszélgetések alapján azt látja, nagyon komoly problémák és aggályok merültek fel a magyarok viselkedése miatt. Az EU-n belül pedig a döntésekből igyekeznek majd kihagyni a magyarokat:

„Az olvasók döntésére bíznám, hogy Orbán lépései mennyire szolgálják a magyar érdekeket. Mintha azt látnánk, hogy a magyar szuverenitásra hivatkozó politika egyre több befolyást enged az orosz, kínai, török érdekeknek, a magyar gazdaságpolitikai nagyságot előtérbe helyező retorika pedig marginalizálja és perifériára szorítja Magyarországot a legfontosabb szövetségesi rendszereken belül.”

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük