Connect with us

Banánköztársaság

Amikor én még kislány voltam… (3.)

Megosztás

1956. Ahhoz képest, hogy kisiskolás voltam, máig nagyon elevenen élnek bennem mindazok a történések, amiket a saját szememmel láttam.

Megosztás

… egészen más világ volt. Mai szemmel, mai gondolkodással nagyon idegen, nagyon más, szinte hihetetlen. Talán ezért érdemes fölidézni azokat a furcsa, szokatlan történéseket, amelyek abból az időből megmaradtak emlékeimben.

Kisdobosnak, úttörőnek lenni tilos!

Ha már legutóbb óvodás korom politikai emlékeit idéztem föl, lépjünk most egy kicsit tovább! 1956. Ahhoz képest, hogy kisiskolás voltam, máig nagyon elevenen élnek bennem mindazok a történések, amiket a saját fülemmel hallottam, saját szememmel láttam. Verekedések, fegyveres kamaszok, akasztások, géppuskaropogás, menekülő emberek… Ami jó volt: tanítási szünet! Nem tartott sokáig – nekem legalábbis rövidnek tűnt.

Beültünk a padokba. Csöngetés után megjelent az osztályban egy magas, vékony, őszhajú férfi. Azt mondta, ő az új igazgató. Közölte, hogy eztán nem oroszt, hanem angolt fogunk tanulni és hordhatunk bármilyen színű nyakkendőt, de kéket és pirosat tilos!

Kis híján fölakasztottak

No, néhányunknak nagyon szöget ütött a fejében a tiltás. Miért nem szabad? Mi történik, ha mi mégis maradunk a megszokott színnél? Hiszen semmi sem olyan izgalmas, mint valamit a tiltás ellenére megtenni. Így is történt. A suliban kaptunk egy ejnye-bejnyét. Más nem történt. Ám amikor a tanítás végén kimentünk az utcára, a szomszédos fiúiskolából kiözönlő nagyobb srácok körülvettek minket és úgy döntöttek, azt teszik, amit az elmúlt napokban a felnőttektől láttak: felakasztanak bennünket. Szerencsére a járókelők kimentettek minket a kezeik közül és néhányan még arra is vállalkoztak, hogy hazakísérjenek bennünket.

A kavarodást, az összevisszaságot érzékelni lehetett egyébként a mi iskolás életünkben. Mint említettem, egyik napról a másikra orosz helyett angol nyelvet tanultunk. Még élveztük is a dalokat a mondókákat – meg azt, hogy nem kell bajlódnunk a cirill betűkkel.

Húst hússal – pénteki böjt idején

De nemcsak az angol nyelvoktatás volt újdonság. Egy reggel megjelent a tanteremben egy fekete csuhás pap, és elmondta, hogy beépült a tanórák közé a hittan is. Megkérdezte, ki akar hittant tanulni. Öten nem jelentkeztünk, a többiek lelkesen tolongtak. Mi jártunk jobban, mert a hittanosok tanultak, nekünk meg lyukas óránk volt. Aztán osztálytársaink elkezdtek minket oktatni. Például arról, hogy a péntek böjti nap, ilyenkor nem szabad húst enni, különben Isten megbüntet.

Akkoriban két műszakos tanítás volt, egyik héten délelőtt, a másikon délután jártunk iskolába. A délutános hét elején egyszer csak elkezdett fájni a hasam. Napról napra jobban, de valamiért nem szóltam otthon. Pénteken már ebéd nélkül mentem el otthonról, mert egy falat sem ment le a torkomon. De azért arra volt erőm, hogy amikor hallottam, hogy a hittanosok lelkesen böjtöltek, én közöltem, hogy aznap húst ettem hússal, és lám, itt vagyok. Éjjel édesapám mentővel vitt a kórházba, ahol azonnal megoperáltak súlyos vakbélgyulladással.

A „bűn” büntetése

Mit mondjak, utána hónapokig hallgathattam, hogy lám, megbüntetett engem az Isten! Magyarázhattam, hogy rosszul voltam, nem is ettem aznap, csak őket ugrattam, nehezen tudtam lemosni magamról a „bűnt”. Talán végül is azért sikerült, mert „helyreállt a rend” az iskolában. Angol helyett ismét oroszórák voltak, és a hittan tanrendi oktatása is megszűnt. Nem volt többé lyukas órám…

Kapcsolódó

Amikor én még kislány voltam …… 2.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük