Connect with us

Ez a nap

Ez ám a halmazat: a szatír másodállásban telefontolvaj és erőember?

Megosztás

Különös bűncselekmény helyszíne volt a napokban baja. Egy szatír olyant tett amit eddig a világon talán még senki.

szatír
Megosztás

Különös bűncselekmény helyszíne volt a napokban baja. Egy szatír olyant tett amit eddig a világon talán még senki.

Sietve „eltelefonált”

A Bajai Rendőrkapitányság munkatársai 2019. február 1-én 17 óra 30 perckor rablás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették K. Rolandot. A 24 éves helyi férfi a gyanú szerint elfogása előtt fél órával Baján, a Jókai Mór utca és a Csermák Mihály tér sarkán elkérte egy 19 éves helyi férfi telefonját, mivel elmondása szerint sürgősen telefonálnia kell.

Ezt követően eltávolodott és 5 perc után – visszaérve a sértetthez – letagadta, hogy a mobiltelefon nála van. Ezután elsétált a gyanúsított, de a sértett utánament. K. Roland reakciója erre az volt, hogy a kabátját ledobta a földre, valamint a nadrágját és az alsónadrágját letolta és a nemi szervét mutogatta.

Mobilvilág

Ekkor a sértett a ledobott kabát zsebében megtalálta a korábban átadott mobiltelefont. Ezt látva a gyanúsított többször megütötte arcát, aminek hatására a sértett a földre esett. Ott tovább bántalmazta azért, hogy a mobiltelefont megtartsa. A dulakodás közben végül a férfi visszaszerezte mobiltelefonját.

Hasonló

Szatírtámadás a Józsefvárosban

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük