Connect with us

Ez a nap

Döbbenet! Szándékosan gyújtották fel a Ráday utcai kollégiumot

Megosztás

A rendőrség pénteken jelentette be: szándékos gyújtogatás miatt égett ki a Ráday utcai kollégium Budapesten. A gyanúsítottak fiatalok, elfogták őket.

Megosztás

A rendőrség pénteken jelentette be: szándékos gyújtogatás miatt égett ki a Ráday utcai kollégium Budapesten. A gyanúsítottak fiatalok, elfogták őket.

Szándékos gyújtogatás miatt égett ki a Károli Gáspár Református Egyetem fővárosi, a IX. kerületben található Ráday utcai kollégiuma,

amelynek során egy ember életét vesztette – közölte Budapest rendőrfőkapitánya pénteken budapesti sajtótájékoztatón.

Terdik Tamás elmondta, hogy a január 23-i tűzeset szándékos gyújtogatás következménye, az ügyben három budapesti fiatalt gyanúsítottként hallgattak ki közveszélyokozás miatt. A gyanúsítottak ténybeli beismerő vallomást tettek, tettüket megbánták, szabadlábon védekeznek.

A rendőrség pénteken 13 órakor, sajtótájékoztatón jelentette be: körömlakk lemosóval belocsolt szivacsot gyújtottak meg az épületben, ettől keletkezett a tűz.

Előre eltervezték

A rendőrségi sajtótájékoztatón elhangzott, hogy három embert gyanúsítottként hallgattak ki: két 15 éves, és egy 16 éves fiatalt. Kiderült, hogy már korábban gondolkodtak azon, hogy fel kellene gyújtaniuk valamit, és ezt a tervüket a kollégiumban valósították meg.

A tűzeset

Mint ismert, január 23-án este kigyulladt a budapesti Ráday utcában található református kollégium, a tűzben egy ember életét vesztette. Az áldozat egy négygyermekes, veszprémi családapa, 46 esztendős volt. A reformátusokhoz tartozó kollégium újjáépítésére ígéretet tett Orbán Viktor.

Orbán magát nyugtatgatja, vagy reményt villant?

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük