Blogbazár
Lendvai Ildikó: Sztrájk-lájk
Amint megjelent a Facebookon az „Általános sztrájk” oldal, rögtön több ezer lájkot kapott. Özönlöttek a szeretetjelzések a sztrájkoló Audi-szakszervezet oldalára is. Szeretjük a sztrájkot, pontosabban azt, ha másoknak van bátorságuk hozzá. Amúgy – nemzetközi összehasonlításban – nálunk indokolt esetben is ritkán és kevesen sztrájkolnak.
Amint megjelent a Facebookon az „Általános sztrájk” oldal, rögtön több ezer lájkot kapott. Özönlöttek a szeretetjelzések a sztrájkoló Audi-szakszervezet oldalára is. Szeretjük a sztrájkot, pontosabban azt, ha másoknak van bátorságuk hozzá. Amúgy – nemzetközi összehasonlításban – nálunk indokolt esetben is ritkán és kevesen sztrájkolnak.
Nem mintha az eget verdesné a bérekkel és munkakörülményekkel való elégedettség.
Csakhogy nálunk a munkavállalóknak mindössze 9 százaléka tagja valamelyik szakszervezetnek, a magánszektorban pláne még 5 százalék sincs – minden huszadik ember. Ennyi fecske nem csinál nyarat. (A győri Audiban bezzeg 70 százalék!)
2010-ben Orbánéknak egyik első dolga volt a sztrájkjogok korlátozása
– azóta alig sikerült sztrájkot szervezni. Pedig a sztrájktörvény ellen kellett volna először. A hazai statisztikák szerint ez a leghatékonyabb érdekérvényesítési forma: a munkabeszüntetések 60 százaléka sikert ért el, míg pl. a demonstrációkra – amelyek más okból fontosak – kevés kivétellel fütyülni szokott a hatalom.
De Győrben most történelmet csináltak. Noha az autógyárakban jóval többet keresnek, mint a magyar átlag, a szolidaritás elsöpörte az irigységet. Egy ország drukkolt értük, ezért a sok lelkesült lájk. Talán mert az alapélmény, az igazságtalan bérkülönbség másokhoz képest, közös. Ahogy a szégyen is: sereghajtók lettünk a régión belül.
A cég cseh, szlovák és lengyel gyáraiban az árbevétel 5-6 százalékát fordítják bérekre, a magyarban, ahol a termelékenység semmivel sem rosszabb, alig több mint 3 százalékát. Az anyavállalat nem magyargyűlölő: ők csak kihasználták, hogy nálunk az országos bérszínvonal alacsonyabb, és a munkavállalók gerincét is megtörték.
Igen, a politikánál vagyunk, noha Győrben nem politikai sztrájk volt.
A résztvevőknek eszükbe sem jutott ilyesmi, nyilván ki erre, ki arra szavaz közülük. Ők a munkaadóval kardoztak, de a szúrás a NER-t is érte, méghozzá érzékeny ponton. A maguk pénzéért küzdöttek, de öntudathoz segítettek másokat is. A rendszer a függőségi viszonyokra épít, arra, hogy mindenki neki kiszolgáltatott, ő oszt jutalmat és büntetést.
Ebbe nem férnek bele az egyenrangú, partneri kapcsolatok, amelyek révén az „alattvalók” egymással szövetkezve kapnak erőre. A rezsim urai mindent megtettek, hogy kiöljék belőlünk a természetes szolidaritást. Ne sajnáld a szegényt, biztosan maga tehet róla. Ne szánd meg a menekültet, az mind ellened tör. A leszázalékolt rokkant nyilván csaló, a korkedvezménnyel nyugdíjba ment lógós, a munka nélkül maradt lusta. Nincs kivétel. Ne adj semmit a szegény család gyerekének, majd még haszonlesésből újabb gyereket csinál az apja.
Az Audinál a szolidaritás tilalmának parancsát szegték meg.
Azt vallották, ami a József Attila-versben van:
„Együtt tettük le, föl is együtt vesszük a munkát.”
Győrben nem volt sztrájktörő. Ott az államilag kiirtásra ítélt szervezett szolidaritás mutatta meg erejét. Épp olyankor, amikor a kormányzati fülekben a sztrájk szó különösen rosszul cseng, hiszen az utcákon kormányellenes indulattal emlegetik.
Ráadásul a történtek a hivatalos gazdaságpolitika szervi hibájára hívják fel a figyelmet, arra, hogy a beruházókat az olcsó munkaerő ígéretével csábító „összeszerelő műhely”-koncepció nem boldogít, és nem is lesz tartható. Orbán hol ilyen, hol olyan dátumra bérfelzárkóztatást ígér, eközben 2015-ben a magyar átlagbér a 25 százaléka a németnek, míg 2010-ben még a 30 százaléka volt, és régióbeli társaink már akkor is jobban álltak. Éppen ez az, amibe nem akartak belenyugodni a győriek.
Sehogy sem jó ez a kormánynak, akárhonnan nézzük.
De mégsem szólhat a sztrájk ellen, hiszen hová lenne az (amúgy teljesen alaptalan) multi-faló híre! Ezért hallgatásba burkolózik. Sajtója alig-alig vagy éppen sehogy nem ad hírt a sztrájkról. Némely lap csak arról tájékoztat először, hogy véget ért a munkabeszüntetés, amelyről eddig egyébként egy árva szót sem írt. Minek is? Hiszen épp csak ez volt a legnagyobb sztrájk a piaci szektorban a rendszerváltás óta, nem nagy ügy! A készséges Parragh megpendíti – az ő hírének már mindegy -, hogy
„az események erősen rongálják a Magyarországról alkotott befektetői képet”,
de pl. a képviselők számára kuss van.
Pedig a kormány igazán lehetne empatikusabb a sztrájk iránt.
Hiszen ő maga notórius sztrájkoló. Már rég beszüntette az érdemi kormányzati tevékenységet: a közszolgálatokról, egészségügyről, jó iskoláról, pártatlan igazságszolgáltatásról való gondoskodást. Viszont ha elolvasná a saját sztrájktörvényét, szomorúan konstatálná, hogy triplán is belecsúszott a „jogtalan sztrájk” kategóriájába. Nem teljesíti az ú.n. „elégséges szolgáltatás” előírását és a törvénybe foglalt „együttműködési kötelezettséget” munkaadóival, azaz velünk.
Arról meg az Unióban tudnának mesélni, hogyan szegi meg az érvényes kollektív szerződéseket. A háromból egy is elég egy sztrájk jogtalanná minősítéséhez. A törvényben az áll, hogy a jogtalanul sztrájkolókat azonnal kirúghatják. Kellett nektek az a módosítás, fiúk!
A cikk eredetileg a nepszava.hu-n jelent meg, a szerző hozzájárulásával közöljük mi is.
Szerző
