Kiemelt hírek
Ilyen tömeges csalást még a Miniszterelnökség sem tűrhet
Visszaélések miatt visszavonta a Miniszterelnökség „Nem mezőgazdasági tevékenységek elindításának támogatása – Mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja, mikrovállalkozás indítása” című pályázati felhívását az EMVA Irányító Hatóság.
A Miniszterelnökségen elmondták, hogy pályázati kifizetések még nem voltak, mivel a visszaélésekre még az elbírálási folyamat elején derült fény.
A Miniszterelnökség pénteki közleménye szerint a Vidékfejlesztési program keretében meghirdetett pályázatnál számos esetben merült fel „mesterséges körülmény megteremtésének” gyanúja. A megyei kormányhivataloktól kapott információk alapján több pályázó – bizonyos csoportok kiszolgáltatottságát kihasználva – tömegével igényelt a pályázathoz szükséges regisztrációs számot, majd nyújtott be szinte azonos tartalmú kérelmeket.
A jelenlegi feldolgozottság alapján a beérkezett kérelmek több mint fele jogosulatlan a 40 ezer eurónak megfelelő támogatásra – írta a Miniszterelnökség.
A közlemény szerint az előzetes vizsgálat azért indult, mert a pályázatra alig egy hónap alatt több mint 11 ezer kérelem érkezett, közel 140 milliárd forint forrásigénnyel.
A vidéki térség mezőgazdasági vállalkozásainak jövedelemstabilizálására, valamint a mezőgazdaságon kívüli vállalkozások elindítására 2016. augusztus 25-én jelent meg a csaknem 13,85 milliárd forint keretösszegű felhívás.
Az ügy felderítésére a rendőrség nyomozást indított, de a Miniszterelnökség vizsgálja annak lehetőségét, hogy a tisztességesen pályázó mikrovállalkozások miként juthatnának hozzá a fejlesztési forrásokhoz.
(Forrás: MTI)
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát
- Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….
- Horoszkóp-üzenet: Rák érzelmi hullámvasútra, az Ikrek szócsatára, a Bak tervei megvalósításának kezdetére számítson ezen a hétvégén
- Orbán másodlagos frissességű traktorozása újrahasznosítva
- A négy legbátrabb csillagjegy – amikor a bátorság határozza meg a jellemet
- Hadházy: ne nekem legyen igazam… – Ám, ha mégis?
- Közlöny van róla…: részletesen a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról
- Orbán és csapata utolsó rohama: ikszelj magyar, a túlélésedért – Ellenjavallat: olvass a Fidesz-sorok között
- Vidéki prókátor: ha egy -még- nem diktatórikus rendszer diktatórikus eszközöket használ, akkor abból szellentésszagú erőlködés lesz
- A zalaptákolmány kellő kitágítása – A NER lelkiismereti kérdésekhez való viszonyát jól szemlélteti
Pesti Gúnár
2017.12.30 09:40 at 09:40
Nem is!
Támogatnia kell.