Connect with us

Kerítésen innen

Ligeti Miklós: Az állami indíttatású korrupció a lényeg, amivel az átlagember nem tud mit kezdeni!

orban
Megosztás

A Fidesz kizárása az európai Néppártból azért tűnt ígéretes megoldásnak, mert tényleges és a magyar kormány, egészen pontosan a magyarországi végrehajtó hatalom birtokosai számára fájdalmasan szigorú következményeket helyezett kilátásba. A felfüggesztés mindezt végül elodázta – nyilatkozta Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója.

A magyar polgárok hajlamosak arra, hogy a bajokat az idegen hatalmak ármánykodásaként fogják fel

„….az európai döntéshozók előtt is világos, hogy a Fidesz 2010 óta hazardírozik a jogállami értékekkel. A Néppárt és más európai intézmények nem képesek fegyelmezni, higgasztani, csitítani a Fideszt. Azt feltételezni, hogy változatlan eszközök alkalmazásával, vagyis komolyabb szankció kirovása nélkül a közeljövőben sikerülhet az, ami lassan tíz éve nem jön össze, a legjobb esetben is naivitás.” /….. / ” A magyar hatalom birtokosai, ha nem ütköznek kemény falakba, akkor továbbra is ezt a húzd meg ereszd meg játékot fogják játszani. Azaz: elveszik az európai uniós tagságból származó előnyöket, ugyanakkor nem tartják magukat a klub szabályaihoz.”

Magunkra maradtunk….

A jogvédő kiemelte, az Európai Unió a maga eddigi eszközeivel és megoldásaival nem tudja rajta tartani a magyar kormányt a demokratikus nyomvonalon. Ez nagy problémát jelent Magyarországnak, de persze utal a magyar társadalom rendkívüli naivitására is:

„A magyar polgárok hajlamosak arra, hogy a bajokat az idegen hatalmak ármánykodásaként fogják fel, ugyanakkor bíznak is a külső védhatalom megmentő erejében. Márpedig ez nem várható, mert ameddig a hatalom jelenlegi birtokosai támaszkodhatnak arra a választási rendszerre, amely a torzulásai okán a szavazatok 49 százalékát a mandátumok kétharmadára tudja fordítani, addig nincs olyan külső erő, amely le tudná váltani ezt a hatalmat. Ráadásul nem is feladata; ha majd a magyar polgárok elégedetlen lesznek a kormánnyal, ha elutasítják az intézményes korrupciót, nyilván kiszavazzák a jelenlegi kormányt a hatalomból.”

A KDNP lerázta magáról a Fideszt? – képviselőjük belülről bomlasztja tovább a Néppártot…?

Kitért arra is, a Transparency International Magyarországnál azt remélik, hogy lesz ilyen tényfeltáró tevékenysége a „bölcseknek”, és azt is remélik, lesz módjuk szóba elegyedni velük:

„Elsőként azt dobnám be nekik, hogy figyeljenek fel a magyar politikai élet Patyomkin-falu jellegére. Magyarországon formailag nagyon sok olyan intézmény, állami szervezet, hatalmi tényező létezik, amely az európai standardokat figyelembe véve az ún. fékek- és ellensúlyok rendszerét lenne hivatva működtetni. Van a törvények szerint független ügyészségünk, vannak választási igazgatási szerveink, van ombudsmanunk, számvevőszékünk, és sok más államhatalmi szervezetünk, de ezek az intézmények sok esetben üres dióhéjként, ha úgy tetszik Patyomkin-faluként működnek.”

Orbán tátott szájjal futott a néppárti erdőben

Az állam foglyul ejtése

A találkozón mindenképpen mindenképpen szóba hoznák, a Transparency International Magyarország számára hazai pályát jelentő korrupciót. Rámutatnának a korrupció új természetére:

„Ezt nevezhetjük az állam foglyul ejtésének, de hivatkozhatok Lánczi András rektor úr szavaira, aki azt mondta, hogy, amit mi korrupciónak nevezünk, az a hatalom lényege. Arra hívnám fel a figyelmet, hogy a korrupció Magyarországon a rendszer magva, nem individuális botlásokról, kisiklásokról van szó, hanem arról, hogy a közhatalom kegyeltjeinek a közpénzek büntetlen lenyúlása révén növekedjen a magánvagyona.”

Hangsúlyozta, a kormánynak meglehetősen nagy a szabadsága abban, hogy Magyarországon belül a saját kottájából játsszon. És még ha számolniuk kellene is azzal, hogy ez a politika nem kifizetődő az európai horizonton, akkor is inkább erősítik itthon a szorítást:

„A mai hatalom folyamatosan ellenségképeket gyárt, veszélyesnek, ellenségesnek és a ki tudja, miféle bajokért hibáztathatónak mondott szervezeteket és személyeket állít pellengérre. Ebbe a sorba kerültek a civil szervezetek is. A hatalom birtokosai ma biztonságban érzik magukat Magyarországon, ezért egyelőre nem tűnik úgy, hogy bárkinek is hagyják, hogy eltérítse a politikájukat. „

Bíró-Nagy András: Orbánt a Néppártból csak kidobni lehet…..

Magyarország jelenleg nem elég szabad

Megfogalmazta, ők sosem tesznek olyat, ami Magyarországgal szemben ellenséges lenne, vagy az ország kárára válna. Nincs szó sandaságról, nyíltan vállalják a tevékenységüket:

„Jó lenne, ha a kormány képes lenne belátni, hogy az Európai Unió döntéshozó fórumain nem úgy játszódnak le a dolgok, mint itthon. Csak itt működik ez az uram-bátyám kiskirályság; és csak idehaza sikerült ennyire szétverni a szabadság köreit. Európa ennél szabadabb. Magyarország jelenleg nem elég szabad.”

A közpénzek önkényes, önző magánvagyonná alakítása

A jogi igazgató kiemelte, a polgár a mindennapi életében tapasztalja meg a korrupciót például a hálapénzt, ami az emberek életének a részévé vált. Ettől gyökeresen eltér a nagy korrupció, ami például a közbeszerzések, az Európai Unióból érkező támogatási források elosztása, vagy éppen a társasági adót apasztó sporttámogatások területén van jelen:

„Ezeket, összefoglalóan úgy nevezném, hogy a közpénzek önkényes, önző magánvagyonná alakítása, ami az állami indíttatású korrupciónak a lényegi eleme. Ezzel viszont az átlagember végképp nem tud mit kezdeni, mert nem érzékeli, és ezért nem is gondolja, hogy az ő bőrére menne a játszma. Éppen emiatt nekünk egyszerre kell figyelnünk az állami korrupcióra, miközben nyitottnak és közérthetőnek kell lennünk, ha hétköznapi visszaélésekről van szó.” /,,,,,, / ” . A jelenleg 28 tagú EU-ban a 26. legkorruptabb ország Magyarország, ami azért is szomorú, mert tizenöt évvel ezelőtt a kontinens e régiójának az élmezőnyéhez tartoztunk. Dobogósak voltunk az egykori szovjetblokk-országok között; ám az elmúlt években kilenc pontot zuhant az ország korrupció elleni teljesítményének a megítélése, és ez a legnagyobb mértékű romlás az Unióban. Ráadásul egyedül Magyarország van süllyedő pályán a régióban. „

Forrás: Hírklikk

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük