Kiemelt hírek
Jagger műtét előtt
A közösségi hálón kért elnézést rajongóitól Mick Jagger, amiért miatta le kellett mondani a Rolling Stones tervezett amerikai és kanadai koncert turnéját. Orvosai ugyanis azt tanácsolták neki, hogy egyelőre ne lépjen színpadra.
Szívbillentyű műtét…
Egyes források közelebbit is tudnak: a 75 éves rock ikonon állítólag szívbillentyű műtétet kell végrehajtani e héten New York-ban. A hír azután szivárgott ki, hogy a banda lemondta kilenchetes, április 20-i kezdettel tervezett koncert körútját, melyre már az összes jegy elkelt. Az együttes több mint egymillió rajongója, becslések szerint kétszáz millió font összegben vásárolt jegyeket a koncertekre, hogy a tervezett tizenhét helyszínen élőben láthassák, hallhassák kedvenceiket.
Sir Michael Jagger szigorú étrendet és edzésprogramot követ, így a sztárhoz közelálló források szerint teljes felépülése várható, és hogy nyáron újra színpadképes lesz. A sztárt Miami Beach-en kapták lencsevégre vasárnap, amint kétéves fiával, Deveraux-val játszott kikapcsolódásképp a strandon. Jagger karrierje öt évtizedet ölel át és a zeneipar
„az egyik legnépszerűbb és legbefolyásosabb frontember a rock & roll történetében”
megtisztelő jelzőkkel illeti.
Egy koncertturné elhalasztása, illetve lemondása előfordult már a banda hosszú fennállása óta: amikor az együttes gitárosa, a szintén 75 éves Keith Richards – aki Jagger társ szövegírója volt például a Satisfaction és a Brown Sugar című slágereknél – balesetet szenvedett. Otthonában leesett a létráról 1990-ben és elfertőződött az ujja, így az európai koncertturnét 1998-ra halasztották. Néhány koncertet szintén miatta halasztottak el 2006-ban, amikor nyaralása alatt leesett egy kókuszfáról. Egyszer megkérdezték tőle, milyen a kapcsolata Jagger-rel, azt válaszolta:
„Az együtt töltött idő kilencvenkilenc százalékában szeretem. Mick tudja mire gondolok és ő is így érez irántam.”
Szerző
Friss
- Demokrácia magyar módra, avagy az önkény tombolása
- Orbán Viktor: összehívtam a Védelmi Tanácsot
- Tarjányi Péter: nem világháború még, de annak előszobájába léptünk
- Bekövetkezett! – Amerika B-2-es csodagépei szétbombázták az iráni atomprogram hegymélyébe rejtett központjait
- Sulyok Tamás pennája működésben: aláírta a törvényt, amely kettős állampolgároktól veheti el a magyar állampolgárságot
- Heti horoszkóp – Fókuszban a szerelem-munka-egészség témakörök
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát