Kerítésen innen
1670 milliót – 208.- forint/magyar állampolgár – bokázott el Orbán úgy, hogy itthon sem volt!
Mielőtt Dubrovnikba utazott volna, még költhetnékje támadt a magyar miniszterelnöknek és pont egy római ház képe sejlett fel előtte. Úgy döntött, – teheti, hagyjuk – vesz az egyháznak egy zarándokházat Rómában. Arra azért kíváncsi lennék, hogy az átutalásnak lesz-e nyoma, vagy sárga csekken adja a fel a körülírhatatlan „állam bácsi”, esetleg nylonzacseszban viszi a megfelelő helyre az erre tartott, vagy csak a duma van……
Kedves Fidesz-szavazó! Most akkor, hogy?
A Közlöny friss számában jelent meg egy kormányhatározat, miszerint az állam két részletben a Magyar Püspöki Konferencia rendelkezésére bocsát összesen 1,67 milliárd forintot, hogy megvásárolhassa a római Szent István Házat.
Az épület szellemi elődje az a zarándokház, amit még 1030-ban alapított magyar zarándokok számára István király, amit aztán 1776-ban lebontottak. A XX. században csak 1967-ben sikerült újra nyitni egyet, Fáy Erzsébet felajánlásából épült fel az a villa, amit most az állam megvásárol.
A Ház jelenleg is zarándokházként, azaz tulajdonképpen egy szállodaként működik, Facebook-oldala is van, a Szent István Alapítvány üzemelteti.
A közösségi oldalon írják:
Egyszerű szállás, kicsit messze a központtól. Mi nagyon kellemesen éreztük magunkat. Remélhetőleg megyünk még Rómába, ha lesz hely, csak ide.
Más valaki:
Magyar sziget Rómában, lelki feltöltődés, baráti vendéglátás, gyönyörű, tágas, megújult szobák.
…és akiknek nem jött be:
Valószínűleg erre a szállásra az első tapasztalatok után, ember nem vágyik vissza. Ezen a fórumon már többször is olvastam kellemetlenségekről, durva dolgokról, a házzal kapcsolatban. (…) A szállással kapcsolatos panaszaim ugyanazok, mint neked: összetákolt vaságyak, ágynemű címen egy lópokróc vár, fűtés nulla, széteső, nyikorgó bútorok. A 24 órás portaszolgálat megszűnt, távozáskor-érkezéskor magad zárod, nyitod a kaput, az épületet. A kulcsokért kauciót kérnek, amit elfelejtenek visszafizetni…..
Szerző
Friss
- Közlöny van róla…: részletesen a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról
- Orbán és csapata utolsó rohama: ikszelj magyar, a túlélésedért – Ellenjavallat: olvass a Fidesz-sorok között
- Vidéki prókátor: ha egy -még- nem diktatórikus rendszer diktatórikus eszközöket használ, akkor abból szellentésszagú erőlködés lesz
- A zalaptákolmány kellő kitágítása – A NER lelkiismereti kérdésekhez való viszonyát jól szemlélteti
- Combosodik a MÁV: Véda kamerarendszert telepítenek a vasúti átjárókhoz
- Orbán Ráhel nem türelmetlen hölgy: 3 éve veszteséges Odu-ját nem bezárja, hanem új helyre költözteti
- Lázár János feje nem káptalan, de, hogy a „párügyű” infó-mondandója egyik fő elemét nem járta körbe, az minimum ciki
- Tessék mondani, hát ez meg hogy’ lehet? – Hol van a gazdag, erős Magyarország?
- Miniszterelnök úr, hol olvasta, hogy létezik “magyar faj”? – Juszt László 24. heti kérdéssora
- A bombázó ami egymaga eldöntheti Izrael javára az iráni háborút – B-2 Spirit, ami nem jön, hanem egyszer csak ott van