Ez a nap
Kíváncsi, melyik sonka a Húsvét sztárja? Mondjuk a tutit!
Húsvét közeledtével idén is a kötözött sonkát keresik a legtöbben. Érdemes odafigyelni arra, hogy mit veszünk, mert nagyon sok a csak „sonkának látszó valami”. Hagyományos érlelésű és nitritmentes terméket vásároljunk. A Városi Kurír az uzletem.hu oldalhoz fordult vásárlási tanácsért.
Segítünk, nehogy mellé nyúljon!
Húsvéti sonkát különböző eljárásokkal lehet előállítani, az árakban pedig visszaköszön a technológia időigényessége – mondta Lászlófi Attila, a Delibox.hu ügyvezetője.
„A hagyományos eljárás szerint a sonkát száraz sózás után hónapokon keresztül érlelik, hidegen füstölik, miközben a termék nyers marad. Ilyen többek között a parasztsonka. Az úgynevezett közepes érlelési idejű, gyors pácolásnál a húsba befecskendezik a páclét, illetve kívülről fedőpáccal kenik be, majd néhány hétig érlelik. Az ilyen sonka lehet nyers vagy főtt is. Végül a gyorsérlelésű, nedves sonkák csak néhány napig érlelődnek, miután nagy mennyiségű páclét juttattak a húsba. Ilyenek általában a fóliázott főtt termékek, amelyek eltarthatósági ideje rövid”
– magyarázta a szakember.
A hagyományos érlelésű sonka onnan ismerhető fel, hogy szerkezete sokkal masszívabb és keményebb is
Lászlófi Attila szerint idén a szaftos húsú kötözött sonka a legnépszerűbb a vásárlók körében, ezt követi szorosan a második helyen a kicsontozott falusi vagy parasztsonka, a dobogó harmadik fokára pedig a sertés felsál fér még oda.
Sokan rendelnek csülköt és tarját is, a sertéshúst nem fogyasztó vásárlóknak pedig a füstölt kacsamellsonkát ajánlják.
A szakember arra figyelmeztetett, hogy a gyakran élénk rózsaszínű külsőt a sonka a hozzáadott nitrites pácsónak „köszönheti”. Nagyon sok húsfeldolgozó még ma is ezt használja tartósításra, de náluk januártól már nem dolgoznak a vegyülettel.
Lászlófi Attila röpke gyorstalpalója után senkinek nem lehet kétséges, hogy milyen sonkát kell keresnie a boltokban, vagy a piacon.
A Városi Kurír ezzel a cikkel akar hozzájárulni, a Virágvasárnappal kezdődő, minél kellemesebben eltöltött családi Húsvéthoz. Persze, ha a család az ünnepet, valamelyik szállodában tölti, ez a gond az ottani séfekre hárul, ámbár mi olvasóink helyében azért rákérdeznénk, milyen sonkát tettek éppen elénk.
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Vízbetörés miatt beteg költöztetés az ORFI-ban
- Emberek az emberekért – Utcára tett gyerekek és Iványi Gábor mellett tüntettek
- Zsírosdeszka-kötelék: Magyar Péter és Mráz Ágoston közös nevezője
- Kitüntették a magyar sakkozót – Polgár Zsuzsa a sportág legjobb női edzője
- BKK: változás a főváros tömegközlekedésében, és most nem az árvíz miatt
- Árvíz után a világ – Ezt kell tenni, ha levonul a víz
- Leáll a Telekom – Fontos tennivalók várják az ügyfeleket
- Lévai Anikót „gátonhagyták” – Nem irigyeljük a sofőrt…..
- Ön szerint Putyin minisztere Szijjártó-nézőbe jött, vagy fricskát mutatva szövetségeseinknek, az EU-ba?
- Még jó, hogy Orbán kitalálta a TAO-t, különben mi lenne a Mészáros-féle Felcsúti focistaképzővel – 43-an támogatták adójuk egy százalékával
Pingback: Ha Húsvét, akkor sonka, de idén mennyi az annyi? - Városi Kurír