Connect with us

Kultúra

Kétezer éve ismétlődik a történet: a menekülőkből nem kérnek a templomi szemforgatók

polanyi-passio-2011-magyarpolany-1-l
Prev1 of 3
Use your ← → (arrow) keys to browse
Megosztás

Húsvét táján előkerül a polcokról Bulgakov „Mester és Margaritája” , és ugyanígy ajánlott olvasmány Nikosz Kazantzakisz „Akinek meg kell halnia” című regénye is. Ezt a huszadik század eleji történetet 1948-ban írta meg a szerző, de sajnos az emberiség ősi mintáit követi. A menekültekre zúduló gyűlölet pedig különösen élővé teszi ezt az olvasmányt 2019-ben, Magyarországon, húsvét ünnepén.

Egy kis „kellemetlenség”: háborús menekültek „zavarják meg” az ünnepet

A regény rövid ismertetője szerint, „Nikosz Kazantzakisz, „Akinek meg kell halnia” című regényében egy törökök által megszállt görög falu hétévente megrendezendő passiójátékának a történetét meséli el. A szereplőket a helyi pópa választja ki egy évvel a passió előtt, hogy a szereplőknek legyen idejük azonosulni a szereppel és hitelesen előadni a történetet. A következő passiójáték 1921-ben zajlana, erre kiválasztják Manolioszt, a fiatal pásztort Jézus szerepére, pár más falubelit pedig a tizenkét tanítvány és egyéb szerepekre. Azonban a felkészülést beárnyékolja egy falunyi háborús menekült érkezése, akiket a helybeliek nem látnak szívesen. Manoliosz, aki szerepét komolyan veszi, pár társával együtt segíteni próbál rajtuk, ez azonban a tömeg haragját hozza rá és megölik őt.

Az egész előretervezett passiójáték már nem játék többé, minden egyes jelenete leképeződik a való életben, mindennapjaik szerves részévé válik anélkül, hogy ennek tudatában lennének. A falu lakói annyira elfoglaltak a saját problémáikkal, ideáikkal, a napi pletykákkal, hogy észre sem veszik, hogy ugyanazokat a tetteket hajtják végre, amelyeket hétévente oly nagy áhítattal és átéléssel elítélnek.”

Most pedig olvassunk el együtt néhány részletet Kazantzakisztól:

A szív megérti a Hegyi Beszéd szavait

Péter, Jakab és János, (vagyis Jannakosz, Kosztantisz és MIkhélisz) „a három apostol, ott ült Manoliosz körül; felnyitották a kis bibliát, amelyet Jannakosz aznap reggel hozott, s éppen olvasni készültek belőle.

„Boldogok, akiknek a szívük tiszta: mert ők az Istent szemlélhetik.”

— Nem értek ugyan minden szót — mondta Kosztantisz —, de az értelme világos. Csak az zavar, hogy „szemlélhetik”. Mit jelent az, hogy „szemlélhetik”?
— Hát hogy meglátják Istent, te szamár! — felelte Jannakosz. — A tisztaszívűek meglátják Istent. Ennyi az egész!
— Honnan tudod te mindezt, Jannakosz? — kérdezte Kosztantisz meghökkenve. — A végén még azt kell hinnem, hogy olyan tudós vagy, mint maga bölcs Salamon.
— Ne félj, nem az eszemmel értem én ezt — felelte Jannakosz —, hanem a szívemmel; ő a bölcs Salamon. Gyerünk tovább!

„Boldogok lésztek, mikor titeket szidalmaznak, háborgatnak, és minden gonosz hazugságot mondanak ellenetek én érettem. Örüljetek és örvendezzetek: mert a ti jutalmatok bőséges a mennyekben. Mert ekképpen háborgatták a prófétákat is, kik ti előttetek voltak.”

— Ezt ismételd meg, Manoliosz — kérte Jannakosz —, de ha lehet, lassabban. Egy kissé — urambocsá’ — zavarosnak találom.
Manoliosz újra felolvasta.
— Én ezt nagyon világosnak tartom — mondta aztán. — Aki csak elöljáró, nagygazda, hazudozó és széltoló van a faluban, az mind minket, négyünket fog üldözni és hajszolni egy napon, mert kimondjuk az igazságot. Hamis tanúkat fognak állítani, hogy ellenünk tanúskodjanak. Lehet, hogy kővel fognak dobálni, sőt, talán meg is ölnek. Nem ez a sor jutott-e a prófétáknak is? De nekünk, testvéreim, örülnünk és örvendeznünk kell, mert Jézus iránti szeretetből áldozzuk fel életünket. Ő vajon nem áldozta-e fel az életét irántunk való szeretetből? Erről van itt szó.

— Igazad van, Manoliosz — jelentette ki Jannakosz villámló szemmel. — Már látom is Grigorisz atyát, ott halad az élen, mint Kajafás. És látom, hogy Ládász így kiabál mögötte: „Halál rájuk! Öljétek meg őket! Fel akarják feszíteni pénzesládáinkat, szét akarják osztani az aranyunkat!” S hallom azt is, amint az öreg Patriarkhéász — bocsáss meg, Mikhélisz! — Pilátus módjára így beszél: „Én mosom kezeimet; semmi közöm ehhez az ügyhöz; öljétek meg őket!” A szíve mélyén pedig örvendezik, mert megzavartuk a mulatságát. Megakadályoztuk, hogy nyugodtan nyalogassa a szopós malacok csontját, hogy csipdesse a szolgálólányok farát, és bedörzsöltesse magát a szép özveggyel, Katerinával, merthogy állítólag meghűlt… Úgy bizony, gazemberek, latrok, képmutatók, be fog teljesedni, beteljesül, már be is teljesedett Isten igazsága!

Jannakosz annyira tűzbe jött, hogy megfordult, és fenyegető ujjal mutatott a falura. De egyszerre csak Fótisz atyát pillantotta meg maga előtt, és elállt a lélegzete.
— Bocsáss meg, atyám — dadogta —, de az evangéliumot olvastuk, és tüzet fogott tőle a szívünk!
A négy barát annyira elmerült az olvasásban, hogy nem is hallotta a pópa lépteit. Fótisz atya lábujjhegyen közelítette meg őket, és jó ideje hallgatta mosolyogva a beszédüket.
— Üdvözöllek, fiaim! — mondta a pap hozzájuk lépve. — Az Úr legyen veletek!
(…)

Jézus a szeretetet hirdeti, Kajafás felbőszül

Grigorisz atya felemelte kezét, hogy megáldja nyáját; báránykái lerótták Isten iránti kötelezettségüket, s jogot nyertek a lakmározásra.
Ebben a pillanatban előlépett Manoliosz, meghajolt, kezet csókolt Grigorisz atyának, és engedélyt kért, hogy felszólaljon.

Grigorisz atya összeráncolt szemöldökkel hajolt Manolioszhoz.
— Mit akarsz nekik mondani? — kérdezte. — Egyáltalán, tudsz te szónokolni? Miről fogsz beszélni?
— Krisztusról — felelte Manoliosz.
— Krisztusról? — lepődött meg a pópa. — De hiszen az az én dolgom!
— Krisztus parancsolja, hogy beszéljek — erősködött Manoliosz.
— S azt is közölte veled, hogy mit mondj? — érdeklődött Grigorisz atya gúnyosan.
— Nem, de majd közli, mihelyt kinyitom a számat.

Mikhélisz közelebb lépett.
— Atyám — mondta —, Manoliosz szólni szeretne a falusiakhoz; mindnyájan arra kérünk, engedd meg neki. Amikor az egész falut veszély fenyegette, Manoliosz kilépett a sorból, és felajánlotta az életét, hogy megmentsen minket; jogában áll felszólalni.

Grigorisz atya bosszúsan vállat vont.
— Nem bánom — vetette oda. — De ne zajongjatok!
S elég kelletlenül Manoliosz fejére tette a kezét.
— Isten világosítsa meg elmédet! — mondta. — Beszélj!
(…)

 Folytatás a következő oldalon!

Szerző

Prev1 of 3
Use your ← → (arrow) keys to browse

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük