Ez a nap
Rendőrgázolás – a gázoló meglépett!
Az eljárás adatai alapján a balatonlellei körzeti megbízottak 2019. május 29-én 0 óra 35 perckor a 67-es számú főútvonalon, Visz külterületén intézkedtek egy korábbi közlekedési baleset helyszínén.
A szolgálati személygépkocsi megkülönböztető fényjelzése működött,
az egyenruhások láthatósági mellényt viseltek, ennek ellenére egyiküket elütötte egy Balatonszemes irányába közlekedő személyautó. A baleset következtében a rendőr 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. A fehér Peugeot sofőrje az ütközést követően a helyszínt segítségnyújtás nélkül elhagyta az M7-es autópálya irányába.
A rendőrök beazonosították a járművet,
amelyet 20 perccel később, a helyszíntől pár kilométerre állítottak meg és vontak ellenőrzés alá. A keresett autóban ketten tartózkodtak, amit annak tulajdonosa, egy 54 éves kaposvári nő vezetett, azonban az adatgyűjtés során felmerült, hogy a baleset idején a volánnál az utasa, egy 30 éves somogysárdi férfi ült. A férfinál és nőnél egyaránt felmerült az ittas járművezetés gyanúja, ezért elfogták és előállították őket a Fonyódi Rendőrkapitányságra. Mindkettőjük kihallgatása – bűnügyi őrizetbe vételük mellett – folyamatban van, továbbá előterjesztést tesznek letartóztatásuk indítványozására.
A Fonyódi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya az ügyben közúti baleset okozása vétség, segítségnyújtás elmulasztása bűntett, járművezetés ittas állapotban bűntett, valamint járművezetés tiltott átengedése vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást.
Friss
- A szerv betiltotta a Pride-ot, Karácsony Gergely szerint nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot a rendőrség
- Politikai Üldözöttekért Alapítvány – „Egy hangot azt el lehet hallgattatni, de egy közösséget nem”
- Az allergiák asztrológiai térképe – Melyik csillagjegy mire lehet lülönösen érzékeny?
- Hogy lehet ezt ép ésszel túlélni? – A kétfrontos háború hatása az izraeli lélekre
- Budapest Pride: virágozzék minden virág – akkor is, ha bárkinek nem tetszik annak illata
- Irán lassan magára marad az Izraellel folytatott háborúban
- Iránymutató, fejtetőre állított költségvetés – kockás papíron számolva
- Orbán lecserélte Nagy Imrét Csurkára – Hétközi Lendvaiságok…
- Nagy Márton hiába kekeckedett: a kincstár visszautalta Budapest pénzét
- Kásler Miklóst Lezsák Sándor fideszes országgyűlés-alelnök lánya váltja a Magyarságkutató Intézet vezetői székében, de a kezét nem engedik el