Kerítésen innen
Csepelen épül a birkózóakadémia, de ettől még elvérezhet, akit ott ér a baj! – egy felháborító helyi történet…
Németh Szilárdtól tudjuk, hogy remek dolog Csepelen élni, a fű zöld, a fák lombja árnyat adó, épül az új birkózócsarnok, meg persze a stadion, csak a kórházzal van egy kis bibi. Ez utóbbit persze nem a volt csepeli tótumfaktum közösségi oldaláról tudni, ott erről szó sem esik, hiszen kizárólag pozitív, a kormány hőstetteit dicsérő posztoktól hemzseg a felület.
„… hallottuk hogy valaki segítségért kiabál…”
Egy csepeli lakos facebook-bejegyzéséből kiderül, hogy a helyiek nem éppen úgy látják a kerület életét, mint Németh úr. Mivel a poszt nem nyilvános megjelöléssel került ki a világhálóra, így írójának kilétét fedje „jótélony homály”, hiszen nem is ez a lényeg, hanem amiről ír:
„Tegnap este 10 körül hallottuk hogy valaki segítségért kiabál. Mivel nem a Vár és környékén lakunk hanem Csepel egyik nem legkedveltebb részén ezért annyira nem foglalkoztunk vele. Azonban a kiabálás szívbemarkoló üvöltésre váltott lerohantam hátha tényleg tudok segíteni.
Egy 16 -17 éves fiú könyörgött hogy hívjunk mentőt mert szétvágta a kezét az üveg
A látvány teljesen sokkolt. Az üveg az ütőerét vágta fel csuklótól a könyökéig. Mivel ütőér volt ezért pár perc alatt iszonyatos mennyiségű vért vesztett. Többen hívták a mentőt és többen próbálták nyomókötéssel csillapítani a vérzést de nem lehetett. Eltelt negyed óra és még sehol a mentő…. újra telefonáltunk hogy siessenek mert a vérveszteség miatt elég rossz állapotban van a fiú.
A diszpécser nem a mentőt siettette hanem fura kérdéseket tett fel. Pontosan hány éves a srác hogy történt a baleset…mit számít ez? Még ha szándékosan is törte volna be az üveget akkor sem az életével kéne fizetnie de hogy 16 vagy 46 éves az meg főleg miért érdekes. Leszögezem nem a mentősöket hibáztatom mert ember feletti amit tesznek és most is megtettek mindent hanem a rendszert.
Épül már birkózóakadémia új stadion meg minden itt Csepelen
De a kórházat megszüntették hagyják lepusztulni. Mindig is sok balesetest láttak el a csepeli kórházban mert közel van a nullás és rengeteg baleset történt és történik. Soha nem kérdezték meg a csepeli lakosokat hogy mire költsék a pénzt. Több mint 30 percet vártunk tegnap is hogy ide érjen a mentő. Bízom benne hogy sikerült időbe beérni a fiúval a kórházba és megmentették.”
Naponta olvasni hasonló történetet 2019 dübörgő Magyarországáról, sajnos. Önt nem zavarja, hogy hülyére veszik?
Szerző
Friss
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
- Orbán Viktor születésnapjára – Rendhagyó köszöntő