Ez a nap
Kálmán Olga: Tarlós István számos ígéretét megszegte
Kálmán Olga DK-s főpolgármester-jelölt programjában kiemelt helyen szerepel a Tarlós István által leállított panelprogram folytatása.
Ígéret szép szó…
Az ellenzéki politikus hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón azt mondta: a főpolgármester A nemzet fővárosa című korábbi programjában a lakótelepek rekonstrukcióját ígérte, ezzel szemben engedett a nyomásnak, és a kormány akaratának megfelelően leállította a panelprogramot.
Leszögezte: a panelházakat szigetelni kell és ki kell cserélni a nyílászárókat annak érdekében, hogy „megóvjuk a környezetünket”.
Kálmán Olga szerint Tarlós István nem csak ezt az ígéretét szegte meg. A többi közt azt ígérte, hogy kitakarítják az aluljárókat, a BKV járatain időalapú tarifarendszert, egységes, az egész városra érvényes parkolási rendszert alakítanak ki, kötöttpályás összeköttetést teremtenek a ferihegyi repülőtérrel és növelik a zöldterületek méretét a fővárosban – sorolta a főpolgármesternek tulajdonított ígéreteket a DK-s jelölt, kijelentve: ezen ígéretek egyike sem valósult meg.
Szeressünk budapestinek lenni!
Azt mondta: amennyiben főpolgármesterré választják, naponta takarítják majd az aluljárókat és ha kell, megduplázzák az ehhez szükséges összeget. Az egész fővárosra kiterjedő egységes, készpénzmentes parkolást vezetnek be, és az ebből származó bevételeket a közösségi közlekedés fejlesztésére fordítják, illetve légkondicionálót szerelnek a 3-as metró járataira.
„Én arra készülök, hogy ebből a városból egy igazi közösséget teremtsek, hogy legyen jó budapestinek lenni, érezzék azt, hogy van Budapest-tudatunk, szeressünk budapestinek lenni” – fogalmazott Kálmán Olga.
Kérdésre válaszolva közölte, programjának minden pontját gazdasági számítások támasztják alá, vagyis rendelkezésre áll a tervezett intézkedések fedezete.
(Forrás: MTI)
A Fidesz-szavazóknál Kálmán Olga, az ellenzékieknél Karácsony Gergely a befutó!
Szerző
Friss
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát
- Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….
- Horoszkóp-üzenet: Rák érzelmi hullámvasútra, az Ikrek szócsatára, a Bak tervei megvalósításának kezdetére számítson ezen a hétvégén
- Orbán másodlagos frissességű traktorozása újrahasznosítva
- A négy legbátrabb csillagjegy – amikor a bátorság határozza meg a jellemet
- Hadházy: ne nekem legyen igazam… – Ám, ha mégis?
- Közlöny van róla…: részletesen a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról
- Orbán és csapata utolsó rohama: ikszelj magyar, a túlélésedért – Ellenjavallat: olvass a Fidesz-sorok között
- Vidéki prókátor: ha egy -még- nem diktatórikus rendszer diktatórikus eszközöket használ, akkor abból szellentésszagú erőlködés lesz
- A zalaptákolmány kellő kitágítása – A NER lelkiismereti kérdésekhez való viszonyát jól szemlélteti