Voks 2022
Ízlések és Jobbikok – Debrecen és a helyi harcosok
Egyre több és több városból, legutóbb Sopronból érkeznek biztató hírek a helyi ellenzéki erők választási összefogásáról. Ugyanakkor elborzasztó az a szembenállás, már-már háború, amibe egyes helyeken az ellenzéki erők navigálták magukat. Ezek egyik iskolapéldája Debrecen.
Ez az én szabad véleményem
A Hajdúság fővárosában kialakult helyzetről tudósítónk -aki helyi polgár is- segítségével folyamatosan tájékoztatjuk olvasóinkat.
„Tisztelt debreceni Momentum, Jobbik és LMP! A három párt „történelmi” szövetségét mint debreceni baloldali polgár, tévedésnek tartom. Ez az én szabad véleményem!
Ugyanúgy szabad, mint ahogyan a három párt teljesen legálisan összefogott Debrecenben, általuk biztosan fontos célok érdekében. Ez az Önök dolga.
Ugyanakkor a Jobbik néhány „vezéralakja” nem az ízlésemnek való, ez gondolom, nem tilos. A Jobbik városi elnöke világosan megfogalmazta mit gondol a baloldalról, ehhez neki joga volt. Nagyon nem tetszett, amit írt, s bizony felszaladt nálam a pumpa.
Nem Andersen mesékről írok
Nekem ugyanakkor hasonlóképpen jogom van azokról a múltbéli bűneikről írnom és véleményt alkotnom, amely bizony tényekkel alátámasztott. Nem Andersen mesékről írok, hanem a debreceni Jobbikhoz is közelálló volt? és jelenlegi politikusok dicstelen tetteiről. Hogy ez nem tetszik a triónak, ez az ő joguk. Még demokráciában élünk (?), a vélemény szabad. Vannak olyan tettek, amelyek egy európai országban nem bocsánatos bűnök.
Debreceni szabad polgárként „csak” annyit várok el, hogy az érintett személyektől, hogy álljanak ki a nyilvánosság elé, és kérjenek bocsánatot mindazoktól akiket megaláztak, akiket megfenyegettek, akiket bűnözőknek kiáltottak ki.
Köpés a Duna parti cipők emlékműre és a múltra
Természetesen elvárom, hogy nyilvánosan vezekeljen az a volt parlamenti képviselő is, aki a Duna parti cipők egyikébe köpött, meggyalázva ezzel mindazok emlékét, akiket a vészkorszakban emberi mivoltukban magyar csendőrök és nyilas hordák meggyaláztak, a Dunába lőttek, haláltáborokba hurcoltak. Tudja -e a tisztelt regionális igazgató úr, hogy a debreceni zsidók közül 4027 fő veszett oda a Holokauszt poklában?
Ajánlom a Jobbik városi vezetőinek Fahidi Éva: A dolgok lelke című könyvét, amelyben a most 94 éves, debreceni születésű vészkorszak túlélő azoknak állít örök emléket akik a haláltáborok krematóriumaiban fejezték be életüket. A hölgy 49 családtagját gyilkolták meg a holokauszt során. Könyve mementó és egyben tiltakozás a rasszizmus minden formája ellen.
Végezetül egy kérdés:
Kedves LMP, és Momentum, biztos, hogy olyan ember által jegyzett párttal kell szövetkeznetek, amelyiknek helyi vezetője, a fenti embertelen holokauszt gyalázást elkövette?
Szerző
Friss
- Ünnepi gyógyszertári ügyeletek – Ezt a cikket érdemes elmenteni, hiszen ki tudja….
- Magyar Péter Orbán Viktornak: legalább karácsony idején próbáljanak emberként viselkedni
- A 21 magyar EP képviselőből mindössze 5 tartotta fontosnak az európai demokrácia védelmét?
- Átadták a Szentkirályi Balázs-díjat
- Mese -sajna nem!- az ügyfélkapu hasznosságáról Orbániából
- Horoszkóp-segítség ahhoz, hogy a 2024-es karácsony-projekted felejthetetlen legyen
- A közgyűlés megszavazta Budapest 2025-ös költségvetését
- Orbán és vidéke – A liberálisok utolsó mentsvára mára már Brüsszel, Mordor vidéke
- Budapest vesszőfutása
- Egyszer volt, hol nem volt… az MCC – 3 éves kortól ajánlott fóliázatlan mesekönyv a fidesz-káder képzőről