Kiemelt hírek
Az ellenzéki jelöltek mindent megtesznek azért, hogy a XXI. kerület a 21. századba léphessen
A csepelieknek nem látványberuházásokra, hanem a hétköznapjaikat segítő fejlesztésekre van szükségük – mondta el Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt pénteken Budapesten azon a sajtótájékoztatón, amelyen bemutatták a XXI. kerület ellenzéki polgármesterjelöltjét, Erdősi Évát.
„Nem Németh Szilárdokra, hanem a helyi közösséget szolgáló vezetőkre” van szükség
A csepelieknek nem „a lopakodó olimpia épületeire” és birkózócsarnokra, hanem újabb zöldfelületekre és a mindennapi életet segítő fejlesztésekre van szükségük. „Nem Németh Szilárdokra, hanem a helyi közösséget szolgáló vezetőkre” van szükség – jelentette ki Karácsony Gergely.
Azt mondta, az önkormányzati választás nemcsak a Fidesz és az ellenzéki pártok versenye, hanem arról szól, hogy a várost közösen visszaszerezzük. A kerületek és a főváros folyamatosan vesztették el az önkormányzatisághoz fűződő jogaikat, a fővárost „a Fidesz tulajdonképpen kiszervezte a budapestiek alól” – tette hozzá.
Karácsony Gergely közölte: az elmúlt napokban lezártak minden nyitott kérdést az ellenzéki pártok budapesti indulásával kapcsolatban.
A csepeliek gondjaival kell foglalkozni
Erdősi Éva arról beszélt, hogy minden csepeli polgármestere szeretne lenni, és az ott élőknek elegük van abból, hogy mindig azt mondják, Csepel a főváros legszegényebb kerülete. Ezen mindenképpen változtatni kell – hangoztatta.
Erdősi Éva is azt hangsúlyozta, hogy az emberek problémáival kell foglalkozni, a mindennapi életüket javító intézkedésekre van szükség.
Mindent megtesznek azért, hogy a XXI. kerület a 21. századba léphessen – jelentette ki.
Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke elmondta, hogy csütörtökön lezárták „a NER, Tarlós István és a helyi kiskirályok legyőzéséhez szükséges forgatókönyveket”. Ferencvárosban azonban még nincs meg a közös ellenzéki polgármesterjelölt, ott a jövő héten előválasztás lesz – közölte.
Le kell győzni a Fidesz rendszerét
Elmondta azt is, megállapodás született arról, hogy a főpolgármester-jelölt, a polgármesterjelöltek és az ellenzéki pártok közös kompenzációs listáján az öt párt logója milyen sorrendben kerüljön a szavazólapra. Ezt sorsolással döntötték el, és ennek megfelelően az első helyen a Momentum logója lesz, majd ezt követi a DK-é, az MSZP-é, a Párbeszédé és az LMP-é.
Molnár Zsolt szólt arról is, bíznak abban, hogy a csepeli momentumosok is belátják, „nem egymással kell vitatkozni”, hanem le kell győzni a Fidesz rendszerét, és hétfőn visszatérnek az együttműködésbe. A Momentum országos és budapesti vezetősége támogatja Erdősi Évát, a csepeli szervezetnek nincs más lehetősége, mint együttműködni a többi ellenzéki párttal – jelentette ki.
Pontatlan állítás
Kérdésekre válaszolva elmondta, pontatlan volt a helyi Momentum állítása, hogy Szenteczky János a csepeli önkormányzat MSZP-s képviselője alpolgármester akarna lenni, és a szocialista politikusnak nincs semmilyen olyan ügye, amely ne férne össze az önkormányzati munkájával.
Két férfi a sajtótájékoztató előtt „Üdvözöljük Észak-Pesten!” feliratú papírlappal fogadta Karácsony Gergelyt, emlékeztetve arra, hogy sajtóhírek szerint ez év tavaszán észak-pesti jelzőt használt csepeli fejlesztésekre.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Juszt László: Orbán mértéket vesztett
- Az önkényuralom szavatossága
- Nagy Márton -a boldog fogkrémtulaj- üzenete a budapestieknek: ez ilyen sport….
- Magyar Péter: ‘…ha engem bilincsben elvisznek…’
- Magánjellegű közvélemény-kutatás – elcsent szakmai segédlettel
- Karácsony Gergely: kormány-inkasszó – Leemeltek Budapest számlájáról 10,2 milliárd forintot – Frissítve!
- Orbán Viktor a CPAC-n: ‘meztelen a Soros-birodalom! Elég ronda látvány…’
- Vidéki prókátor: most az egyszer hiszek a kormánynak, hiszek miniszterelnök úrnak…
- Egy őrülttel kevesebb abban a bizonyos kormányban
- Testi épsége érdekében pártállástól függetlenül mindenkinek ajánlatos elkerülni Németh Balázs autóját