Connect with us

Kerítésen innen

Lassan széthordják Kásler Miklós alól a gigaminisztériumát

EMMI
Megosztás

Jól tudjuk, a magyar kormányfőnek nem erőssége sem az önkritika, sem annak beismerése, ha egy-egy (?) ötlete „mellé megy”. Így azután nincs mit csodálkozni azon, hogy a Kásler kinevezése óta még az addiginál is bénább minisztériumot sem látványosan szedi szét, mint egy rossz ötletet, hanem csendben, sunyin.

Most múlik pontosan….

A héten jelentették be, hogy a felsőoktatási képzés teljes irányítása átkerül az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz (ITM), de eddigi gazdája, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csonkolása már májusban megkezdődött.

-olvasható a Népszavában, majd a cikk így folytatódik:

Akkor a társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkárság költözött át a Belügyminisztériumba (BM). A gyakorlati munka megszervezése kicsit lemaradva követte a hivatali ajtók átcímkézését, de az utóbbi hetekben megjelentek azok a rendeletek és határozatok is, amelyek az elosztható pénzek forrását és a róluk való döntés menetét rögzítik.

Kormányzati és önkormányzati körökből származó információink szerint ezek a lépések egyértelműen a Kásler Miklós irányítása alatt működő apparátus gyengeségére vezethetők vissza. Fideszes településvezetők állították lapunknak, hogy a miniszterelnök hónapokat várt a felzárkóztató csomagra, de egy idő után elege lett az ígéretekből és inkább az erős kezű vezetőként elkönyvelt Pintér Sándor belügyminiszterre bízta a területet.

Kapkodunk és védünk?

Ezeknek a programoknak elsősorban a cigány lakosság felzárkóztatását kellene segíteniük. Most aztán beindult a NER-re jellemző eszeveszett kapkodás, hiszen alig három hét alatt akarják összerakni azt a felső-vezetői testületet, amiben minden minisztérium köteles képviseltetni magát, méghozzá helyettes-államtitkári szinten.

A Népszava kérdésére  a BM sajtóirodája azt felelte,

ez a lépés megtörtént.

A napi gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a Magyar Falu Program kivételével minden elkészült pályázatnak hét napon belül el kell jutni hozzájuk és a csoportnak is hét napja van eldönteni, javasolja-e a miniszternek a program támogatását, majd a vélemény alapján maga Pintér Sándor, vagy az általa kijelölt belügyi vezető dönt a terv sorsáról újabb egy hét alatt. Az uniós pályázatoknál ugyanez a helyettes államtitkári kör, vagy az általuk felkért szakértők dolgozzák ki a pályázati felhívások szövegét is, szintén a BM-ben koncentrálva a pénzek feletti döntést. Érdeklődésünkre a tárca azt közölte, hogy az új rend alapján még nem írtak ki pályázatokat, de ez a „közeljövőben” megtörténik

fejeződik be Gulyás Erika cikke a Népszavában.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük