Bulvár
A 3 legokosabb csillagjegy – az ész diadala egy életen át

Az alábbi három csillagjegy nem csak okosságával, de intelligenciájával is magasan az átlag felett áll. Nehéz velük vitatkozni, hiszen ők azok akik mindig a tisztaész és logika mentén fejtik ki gondolataikat.

Szűz
Az ő figyelme a legapróbb részletek fölött sem siklik el. Mindent észrevesz, és azonnal átlátja, ha valaki át akarja verni. Összeszedett, nem lehet félrevezetni, mert apró mozaikokból, elejtett megjegyzésekből is pillanatok alatt összerakja a teljes képet. Igazi vezető egyéniség, nem beosztottnak született. Ha valamit akar, azért a végsőkig küzd, számára nincsen vesztes helyzet. Gyorsan tanul, legyen szó új szakmáról, hobbiról vagy nyelvről, szóval ha ilyesmivel kezdenél, vágnál bele, hajrá.
Bak
Tipikus értelmiségi csillagjegy. Tájékozott, állandóan olvas, számára nem létezik olyan téma, ami ne érdekelné. Bármiről lehet kérdezni, mert mindenre tudja a választ, ez pedig az érdeklődő személyiségének köszönhető. Ha pénzügyekről van szó, akkor is számíthat rá a környezete, mert addig nem nyugszik, amíg az utolsó mondatig nem olvas el például egy szerződést. A tanítás is a vérében van, számára az okítás nem teher, hanem egy csodás feladat. Nem létezik számára nehéz feladat, mindennel megküzd, ami elé kerül. Micsoda személyiség!
Vízöntő
Elképesztően okos és intelligens, még a művészetekben is páratlanul tehetséges lehet. A problémamegoldó képessége irigylésre méltó, azonnal megbirkózik még a legnehezebb helyzetekkel is. Igazi stratéga, mesteri képessége van ahhoz, hogy profin irányítson egy-egy projektet vagy csapatot. Ha valamibe belevág, azonnal megtanulja, ügyesen halad végig a ranglétrán. A családját is ő ösztönzi az újdonságok megtanulására, szülőként sokat segít a gyermekeinek a tanulásban, a párját pedig mindig ösztönzi arra, hogy küzdjön az előrejutásért. Csodás tulajdonsága:, sose add fel semmit. (egijoslat.hu)
Szerző
Friss
- Így utaznak az EU-s miniszterelnökök: kormánygép vagy menetrendszerű járat? – Orbánék a fapadoson
- Tedd le, ami a kezed ügyében van: beesett a hétvégi horoszkóp!
- Peppa malac felnyomva az NMHH-nál – „Vizuális típus lévén, látom, ahogy a nagy fekete autóba betuszkolják Peppát…”
- A hétvége színekben elmesélve – Figyelem, fontos horoszkóp!
- „Remélem Anikó asszony csinált az útra fasirtos zsömlét” – kommentelték Orbánék „Ryanair-rel utazását”
- Csak egy kis matek Orbán Ráhelnek Vásárhelyi Máriától
- Az Európai Parlamentben Orbánt elküldték ‘melegebb éghajlatra’, ha értik mire gondolunk
- Szia, Uram! Kérsz 1.600 milliós EU-támogatást, ami nyomtalanul eltűnhet? – Csak tudnánk, mi baja velünk az Uniónak….
- Országszerte ‘bedőltek’ a kormányablakok
- Közlöny van róla! – Pintér miniszter nem aprózta el: 2029 december 31-ig éves bontásban adott ki utasítást