Voks 2022
A békéscsabai ellenzéki polgármesterjelölt rövid videókkal üzent a helyieknek
Élhetőbbé tenné Békéscsabát, emellett a város kiegyensúlyozottabb és átláthatóbb működtetését ígérte megválasztása esetére Dancsó Tibor, a Demokratikus Koalíció, a Jobbik és a Párbeszéd polgármesterjelöltje csütörtökön sajtótájékoztatón.
Politikai jutalom
Kiemelte: több önkormányzati cég veszteségesen működik, a felügyelőbizottsági tagságot „politikai jutalomként” adják, ezen mindenképpen változtatni kell.
Úgy fogalmazott: a városvezetés az új beruházásokkal van elfoglalva, a békési megyeszékhely üzemeltetéséről megfeledkeztek.
Dancsó Tibor közölte: mivel az írott programok szerinte nem jutnak el elég választóhoz, ő rövid videoüzenetekben hívta fel a figyelmet a város problémáira és tett javaslatot azok megoldására.
Hiába volt az óriási társadalmi nyomás
Csonki Dávid, a Párbeszéd békéscsabai elnöke elmondta, a videóknál több mint százezer megtekintést regisztráltak, ami egy hatvanezres településen sikeresnek mondható.
Hozzátette: 300 plakátot helyeztek ki a városban, ebből 250-et ismeretlenek megrongáltak. „Békéscsabán ez példátlan, a korábbi kampányokban ilyen nem történt” – fogalmazott, hozzátéve: az ügyben feljelentést is tettek, ám a rendőrség megszüntette a nyomozást.
Kocziha Tünde, a Jobbik választókerületi elnöke arról beszélt, hogy össz-ellenzéki összefogásra készültek a kampány elején, ám ez „az egyéni ambíciók miatt” meghiúsult. Pedig az országgyűlési választás után „óriási társadalmi nyomás” nehezedett rájuk, a választók szükségesnek tartották volna az összefogást – fűzte hozzá.
Rendőrségi vizsgálat
Szólt arról, az alfahir.hu-n csütörtökön megjelent cikkről, amely szerint rendőrségi eljárás indult a jelenlegi polgármestert, Szarvas Pétert jelölő Hajrá Békéscsaba Egyesület egyik alapítója ellen, aki július óta előzetes letartóztatásban van. Az egyesület székhelye jelenleg is a milliárdos költségvetési csalással gyanúsított alapító lakcímére van bejelentve a cikk szerint – közölte. Ez olyan súlyos ügy, hogy ha eljut a választópolgárokhoz, mindenképpen befolyásolni fogja a döntésüket vasárnap, negatívan – fogalmazott Kocziha Tünde.
Az MSZP Miklós Attilát indítja a polgármesteri posztért az LMP és a Liberálisok támogatásával, a Mi Hazánk jelöltje pedig Gyebnár Dávid Békéscsabán.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Devizahitel-infó, hogy tisztán lássunk
- Molnár Csaba: az Európai Parlament felszólítja a magyar kormányt, hogy csatlakozzon az Európai Ügyészséghez!
- ‘Amikor ott jártam, akkor minden hiánytalanul megvolt’ – mondta Orbán Viktor Magyarország aranytartalékáról
- Karácsony Gergely: maga az ügyészség állítja, hogy kamu volt a ‘Városháza-ügy’!
- Hétfői Hankó-nagyotmondás: ‘a Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus’
- Orbán Viktor az érettségizőknek: ‘ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog’ – Mire is gondolhatott a ‘költő’?
- ‘Rékasi Zsigmond, muti a szerződésed!’ – reagált egy hozzászóló a Sándor-palota cáfolatára – Frissítve!
- ‘Támadás indult ellenünk, együttműködés helyett igazodást vár a politika’ – véli az MTA elnöke
- Nettó 3500 forint dolgozatonként – Ennyi ‘üti a markát’ a tanároknak egy érettségi javításáért
- ‘Orbán-villa’ az olasz Varese-ben – A vityilló több, mint 1.000 négyzetméteres, a garázs ‘csak’ 256….. – Frissítés!