Ez a nap
A Belügyminisztérium indoklás nélkül visszavonta a menekülteket segítő pályázatokat

Miután kiderült, hogy a kormánynak vannak a menekülteket segítő pályázatai, és azokon a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítvány támogatását is élvező Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület több 100 millió forintot nyert, a Belügyminisztérium indoklás nélkül visszavonta a pályázatokat.

A hvg.hu írta meg, hogy a Belügyi Alapok honlapján közzétett hirdetmény szerint ezt 13, jellemzően az oltalmazotti vagy menekültstátuszban részesített emberekre vonatkozó pályázatot vonták vissza:
- A kísérő nélküli kiskorúak, utógondozottak gyermekvédelmi intézményekben történő elhelyezésének, illetve köznevelési intézményekben történő integrációjának továbbfejlesztése, a gyermekvédelmi intézmények férőhelyének bővítése.
- Jogi segítségnyújtás az eljárás minden szakaszában.
- Minőségbiztosítással az eljárások színvonalának emelése, illetve a hatósági eljárások transzparenciáját biztosító mechanizmusok beépítése.
- Migráns hátterű gyerekek óvodai, iskolai beilleszkedését célzó programok, a tanulók kultúrájához alkalmazkodó tananyagok kidolgozása, fejlesztése.
- Lakhatáshoz való hozzájutás megkönnyítését célzó programok.
- Kiegészítő szolgáltatások nyújtása annak érdekében, hogy a nemzetközi védelemben részesülők könnyebben eligazodjanak a magyarországi ellátórendszerekben, élni tudjanak jogosultságaikkal.
- A munkájuk során a harmadik országbeli állampolgárokkal esetenként vagy rendszeresen kapcsolatba kerülő szakemberek szisztematikus képzése és készségfejlesztése.
- A nemzetközi védelmet élvező kísérő nélküli kiskorúak, utógondozottak védelmének fokozása és társadalmi integrációjának, önálló életkezdésének segítése az érintett intézményrendszer kapacitásfejlesztésével.
- A fogva tartás hátrányainak enyhítését célzó szolgáltatások működtetése.
- Az idegenrendészeti eljárásban, az idegenrendészeti őrizet végrehajtásában, valamint a kitoloncolások monitorozásában érintett szakemberek, illetve a közösségi szálláson dolgozók képzése.
- A kitoloncolások végrehajtásának monitorozása.
- Az idegenrendészeti eljárást segítő egészségügyi, pszichológiai szakmai eljárásrend kidolgozása.
- Visszatérési politikák, eljárások fejlesztését megalapozó kutatások végrehajtása.
Az Amnesty International a Facebookon így reagált a hírre:
„Mindezt pusztán azért, mert a kormány kommunikációja és nagyrészt a politikája is évek óta arra épül, hogy nem létező ellenségek (menekültek/migránsok, civil szervezetek és/vagy Soros György) ellen hergeli a magyar társadalmat, és igyekszik félelemben tartani minél több embert. Az, hogy mondjuk a menekült gyerekek kinek és hogyan ártottak, nem derül ki. Ez is egy újabb példa arra, hogy a civilek elleni hadjárat milyen hatalmas károkat okoz.”
(Forrás: hvg.hu, 444)
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Csillagok alatt, szerelem előtt – Július első hétvégéjének randihoroszkópja
- Az önkényuralom “ellenállási mozgalma”
- Új ATM-ek, új funkciók, minden kicsit egyszerűbb lesz
- Mi van a fekete szivárvány mögött – Milyen álságos indokokkal tiltják be a Pride-ot egyes országokban?
- Tudta, hogy Vitézy Dávid miatt szakadt be a Gubacsi híd járdája? – Szentkirályi Alexandráék tudják és az „okosságot nem félnek használni”
- Magyar György: a Budapesti Büszkeség menete fényesen bizonyította, van élet a Tiszán túl is
- Amire nem árt emlékezni 2026-ban, abban a bizonyos „fülke magányában”
- Az emberi jogok folyamatos megsértése ellen!
- Gábor György: Pilátus Orbánhoz képest egy túlképzett humanista volt, aki legalább rosszul aludt éjszakánként
- Botka László: ha bármilyen retorzió éri dr. Kincsét, az támadás az egész magyar egészségügy és Szeged, a “tudományok városa“ ellen
CsipkeRózsa
2018.01.26 13:58 at 13:58
Nagyon érdekelhette ez a téma a gyerekeket!
Minden fideszes akárkinek muszáj ilyen és ehhez hasonló címen pénzt adni?