Banánköztársaság
A centrális erőtér főszezonja elmúlt, a kormánypárt már nem bíró, hanem küzdőfél a páston!
Új korszakba léptünk? A többesszám akkor jogos, ha az ellenzék is észreveszi: átléptünk egy határt, új tervek, új módszerek kellenek. A kormány már biztosan átlépte: legfrissebben a Klubrádió, előtte a Színház- és Filmművészeti Egyetem, Iványiék és társaik, még előbb az Index esete mutatja.
De éppen ezeken a helyeken az önvédelem váratlan, új formái, új magatartás, új erkölcsi normák is megszülettek. A hivatásos politika, az ellenzéki pártok is lépésváltásra kényszerülnek. Ami eddig céltalannak tűnt, pl. a Parlament elhagyása, megfelelő időben és tartalommal, már a megfontolandó lépések közé tartozik.
Valami változik
Valami mozog a mélyben. Valami átrajzolódik. Mindkét politikai oldalon.
A Fidesz „főszezonában”, a NER virágkorában persze nem is két oldal volt. Centrális erőtérről volt szó, ahol a kormány elegánsan középre helyezi magát. A főszezonnak számukra vége. Utószezon van, kétosztatú tér, a kormánypárt már nem bíró, hanem küzdőfél a páston.
Persze szeretné fenntartani a csatazajon felülemelkedő közép pozícióját,
hiszen az sokkal hálásabb. A kancelláriaminiszter a legfőbb politikai tőkéjét képező ártatlan, rokonszenvet keltő arccal közli, hogy sajnos a kormány nem szólhat bele a Színművészeti dolgába. Ez az egyetem belviszálya. Betuszkolta a rablót az ajtódon, pisztolyt adott a kezébe, de hát nem avatkozhat bele abba, mi történik a lakásod négy fala között! Mert az otthon az szent. Ahogy az egyetemi autonómia.
Az idegenforgalom és vendéglátás veszteseivel se neki kell foglalkoznia, az a kárvallottak és a már szépen kifosztott Fővárosi Önkormányzat ügye. Nyúlkáljanak egymás üres zsebébe. A kormány legfeljebb középről ereszt el egy-egy „hajrá, magyarok” biztatást.
Egyre gyengébb szövegek
Nosztalgiázhatnak persze, de a centrális erőtér főszezonja elmúlt. Ez itt az utószezon, fel lehet húzni a növekvő pocakokra az egykor sikkes nyári fürdőruhát, de már nem fest jól.
Nem is utószezon. Inkább „ütőszezon”. Agresszívabb gesztusok, militáns retorika és jelképrendszer. Az Alapjogokért Központ hirdetései Orbán kedvenc lapjában. „Készüljetek.hu”. Ez már tényleg eszelős. Készülünk, persze. A gumiszobába. Ahogy minden egészségügyi intézménybe, ki-ki vigyen otthonról bögrét, evőeszközt, WC-papírt. Ezúttal sisakot is. A Népszavában legutóbb Ungváry Rudolf és Csillag István fejtette ki, mit jelent ez.
De jóval túlmentek a gesztusnyelven
Új hír: nem hosszabbítják meg a Klubrádió frekvenciahasználati engedélyét. Nem is ütés: ágyúlövés. Háború, és nemcsak a világháborút idéző idióta hirdetésen. Ahogy a kormányzást húzza lefelé a járvány örvénye, amelyet kezelni képtelen, egyre jobban kapálózik, csapkod a karjaival. Gondolkodás nélkül üt, miközben Orbán a rádióban újabb „haditervekről” beszél. A legújabbnak, mint mondja, az első lépése a nemzeti konzultáció volt. Akkor jó, az sokat segít a vírus ellen.
Ütőszezon, benne halálos ütések és értelmetlen csapkodás is
Egyszerre gyilkos háború és vásári muszklimutogatás. Piti rúgások civileken, akik az iszonyú hátrányból induló gyerekeket iskoláznák. A másik művészeti egyetemnél, a Moholy Nagynál még adtak kicsit a látszatra: a kuratóriumba bekerült a régi és a jelenlegi rektor, az elnöknek esze ágában sem volt pocskondiázni az eddigi működést. A Színművészetit már durván provokálják. Nem egyszerűen megszállják, még rá is köpnek a vérző testére.
De az „ütőszezon” vissza is üthet. Veszélyes, ha a másik félnek már nem hagynak helyet a tisztes visszavonulásra sem. Az egyetem egyik tanára nyilatkozza: „Elvették azt a sávot is, ahova kihátrálhatna bárki”. Ez megtaszította, mozgásba hozta, átrendezte ezt az oldalt is.
Ez a „másik oldal” már nem is elsősorban politikai, pláne nem pártszerű
Sokkal inkább morális karaktere van. A Színmű ügye olyanokat is tiltakozásra késztetett, akik soha nem politizálnak, vagy egyébként támogatják a Fideszt. Az Index kálváriája a nagyszámú fideszes olvasót is felhergelte. Tamás Gáspár Miklós használta a „morális forradalom” terminust a világ több megmozdulására. Ha nálunk nincs is morális forradalom, de megszületett a morális ellenállás. Mikecz Dániel idézte két olasz elemző tanulmányát, amelyben az ellenálló mozgalmak egyik típusaként jelölik meg a „tanúságtételt”. Amikor egy erkölcsi elvért való személyes kockázat- és áldozatvállalás példája a legfőbb mozgósító erő. Az, hogy – József Attila szavaival – kiállnak érte, mint a kémény, lássák.
„Lemossák az alázatot”
– mondja a HVG szellemes címe. Retinánkba vésődő újfajta képek. Az indexesek hosszú sorban vonulnak, egyre csak jönnek a folyosón felmondó levéllel a kezükben. Jövőjüket kockáztató tanárok és diákok állnak a Színművészeti erkélyén. Maszkban, mégis leplezetlenül. Őriznek valami fontosat. Élőlánc embertől emberig, piros-fehér szalag át a városon. Nem arctalan tömeg, itt mindenki külön-külön adja az arcát, az ő keze is kell hozzá, hogy célba jusson a Charta.
Iványi Gábor azt mondta, ez ébresztő a pártoknak is
Őket távolmaradásra kérték. Komoly figyelmeztetés: újra épülhet a rabszolgatörvény idején leomlott fal a pártok és civil ellenállók között. Ha igazuk van, ha nem, a pártokban nem látják az effajta erkölcsi tettek, a személyes kockázatvállalás, a rendszerből való morális és egzisztenciális kilépés képességét. Bizonyíték kell arra, hogy képesek rá, különben mellettük zúg el a vonat, ismeretlen végállomásra.
Új helyzet van, új politikai tettek kellenek
Amelyek már messze nemcsak politikaiak: erkölcsiek is. Ellene voltam, és okkal, a parlamentből való kivonulásnak. De eljöhet az idő, amikor nem lesz más eszköz, ha csak, kedves pártok, jobbat, meggyőzőbbet, „bevállalósabbat”, hitelesebbet nem találunk. Készüljetek. Pont hu.
(A cikk eredetileg a Népszavában jelent meg, amit a szerző külön a Városi Kurírnak írt bevezetőjével közlünk.)
Szerző
