Ez a nap
A cöfösök árgus szemekkel figyelnek, közben sorosoznak, liberálfasisztáznak

Az Európai Polgári Kezdeményezés intézményével visszaélve, álcivil szervezetek indítottak támadást az európai szuverenista kormányok, például a magyar és a lengyel kormány ellen – jelentette ki Fricz Tamás, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) kuratóriumának tagja a CÖF (Civil Összefogás Fórum) és a CÖKA keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

„Álcivil kezdeményezések”
A politológus szerint az álcivil kezdeményezések egyike egy, a jogállamiság tiszteletben tartása érdekében indított aláírásgyűjtés. A másik szankcionálni kívánja az uniós forrásokkal történő csalásokat és visszaéléseket, a harmadik pedig felfüggesztené az uniós források kifizetését azokban a tagállamokban, ahol az igazságszolgáltatás nem lép fel hatékonyan a korrupció ellen.
A kezdeményezések tartalmilag kísértetiesen visszahangozzák azokat a vádakat, amelyeket a többi között Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) távozó elnöke, Angela Merkel német kancellár, Emmanuel Macron francia köztársasági elnök és Frans Timmermans, az EB alelnöke hangoztatnak Magyarországgal és Lengyelországgal szemben – fogalmazott Fricz Tamás.
A gazdasági elit meg akarja törni a nemzeti szuverenitást
Mindez azt jelenti, hogy a civileknek szánt népi kezdeményezés intézményét a neoliberális, föderalista és globalista elitek szolgálatába állítják – tette hozzá.
Úgy vélekedett: mindennek az áll a hátterében, hogy az utóbbi évtizedekben a globális pénzügyi és gazdasági elit célul tűzte ki a világkormányzás útjában álló nemzeti szuverenitás megtörését.
Ennek érdekében pedig Soros György közreműködésével az egész világra kiterjedő álcivil NGO-k hálózatát hozták létre – mondta Fricz Tamás.
„Hamis hittérítők, ármánykodó politikusok és pénzmágnások”
Csizmadia László, a CÖF alapítója, a CÖKA kuratóriumának elnöke arról szólt, hogy a második világháború óta csendes Európa békéjét újra „hamis hittérítők, ármánykodó politikusok és pénzmágnások” akarják megzavarni, akik szuperhatalmi törekvések érdekében támadják a kontinens nemzeteinek szuverenitását.
Vagyis a „klasszikus liberalizmusból eljutottunk a liberálfasizmusig”. Ugyanis „politikushiénák” módszeresen küldik Európa kapuihoz az illegális gazdasági migránsokat, felbérlik a pénzért megvehető álcivileket és Európára szabadították a terrorizmus rémét – sorolta.
„Keresztény szabadság”
Ebben a helyzetben az európai polgárok a hit erejére támaszkodva tudják biztosítani a „keresztény szabadság” erkölcsi és jogi feltételeit, fenntarthatóságát – mondta Csizmadia László.
Ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF szóvivője a sajtótájékoztatón felhívta a figyelmet arra: az önkormányzati választáson induló jelölteknek tiszteletben kell tartaniuk az alaptörvényben is megfogadalmazott alapelvet, hogy a helyi lakosság érdekében kell tevékenykedniük. Vagyis nem országos vagy európai szinten kell megvívniuk a kampányküzdelmeket, utóbbi ugyanis hazai és uniós normákba ütközik – mondta.
Arra is figyelmeztetett,
hogy a jelöltek nem fogadhatják el külföldről finanszírozott civil szervezetek támogatását.
A jogszabályok szerint ugyanis a pártok nem fogadhatnak el külföldről érkező támogatást, mert ez sérti a nemzetbiztonságot. Ezért a CÖF az önkormányzati választási kampány során árgus szemekkel figyeli, hogy ki sérti meg a törvényeket, mert a külföldről finanszírozott civil szervezetek által nyújtott támogatás ugyan közvetett, de tiltott külföldi támogatásnak minősül – mondta az alkotmányjogász.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Hiszed, nem hiszed? – Július 11-i horoszkóp péntekre, a hét utolsó munkanapjára
- Furfangos Fidelitasok -övék a jövő!?- frenetikus foglalatossággal fontoskodnak az EFOTT-on
- A szemednek hiszel, a zsebednek, vagy Takács Péternek? – Utóbbi elvárja, hogy neki…..
- Tarjányi Péter: a digitális bomlasztás a közösségi oldaladon – Dolgoznak a fiúk…..
- Budai Gyula, az Orbán-rendszer mindenese, feljelentő üzemmódba kapcsolt
- Juszt László: az év 28. hetében ezeket kérdezném Orbán Viktortól a fidesz-harsona mikrofonállványa helyében…
- Qvik fizetés és adatvédelem: hogyan felel meg a rendszer a jogszabályi elvárásoknak?
- Magyar Péter: nem volt még példa arra, hogy egy magyar párt nyíltan szövetségre lépjen egy magyarellenes román formációval
- Lévai Anikó és a politikusfeleségek csendes hatalma – avagy a NER hátországa
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 10., csütörtök