Kerítésen innen
A Cserdi csoda hétköznapjai

Cserdiben a falu polgármesterének eddigi történetét sokan példaértékűnek tartják. Bogdán László 2006 óta vezeti a falut, és céljait következetesen igyekszik megvalósítani. Az utóbbi évek eredményei őt igazolják, a település lakóit sikerült összekovácsolni, és meggyőzni őket arról, hogy segítsenek a falut rendbe tenni, és törekedjenek arra is, hogy a náluk rosszabb körülmények között élőket megsegítsék.

A Baranya megyei falu lakóinak hetven százaléka roma származású
A polgármesterrel együtt naponta összegyűlnek, és átbeszélik az aznapi híreket, tudnivalókat. Mint Bogdán László elmondta, nem akar senkire semmit rákényszeríteni, azt szeretné, ha az emberek maguk alakítanák ki véleményüket, és aszerint cselekednének. A kezdet nem volt könnyű, de ma már a faluban élők látják, hogy van értelme az erőfeszítéseiknek.
Megszűnt a bűnözés és a munkanélküliség
A polgármester szerint az itt élők kezdik megérezni a munka fontosságát és értékét, és nem kéregetni akarnak, hanem tenni. A polgármester szerint áprilistól szeptemberig nekik mindig van friss zöldség. Úgy fogalmazott:
„Nem akarnak a cserdiek egy tál pörköltes emberek lenni, többnek érzik magukat annál, hogy ezeket a címkéket, stigmákat rájuk akasszuk.”
Most épül egy logisztikai központ, ők fogják ellátni a budapesti éttermeket zöldségekkel
Hűtőkocsival felszállítják a primőr terményeket, szóval tovább kell lépni-mondja. A tervek szerint a központot ebben az évben adják adják át. Ez újabb távlatokat nyithat meg a faluban élők számára. A faluban komoly munka folyik. Megtanulták a zöldség- és növénytermesztést, fóliában, szabadföldön termelnek maguknak, és jut belőle a rászorulóknak is.
Nekik hétköznapi cselekedet, ha segítenek magukon és másokon
Nem hivatali autóval, kamerák előtt adják át az élelmiszert a mélyszegénységben élőknek, hanem naponta igyekeznek jót tenni. Az adományozás része az életüknek. Mint a polgármester mondta, van, akinek egy szem krumpli is hatalmas segítség. De tudni kell, hogy csak az tud adni, akinek van miből. Náluk pedig van miből, és akarat is van arra, hogy az adományozás gesztusa a mindennapjaik részévé váljon. A cserdiek példája követésre méltó. Látszik, hogy ha egy közösség ki akar törni a nyomorból, nem segélyből akar megélni, akkor erre van lehetőség. Persze ehhez kellett Bogdán László, aki 13 éve rengeteget tett azért, hogy a kis település lakói értelmes munkából tudjanak megélni, családjuk számára tisztes jövőt biztosítani.
Sokan irigykedve beszélnek a Cserdi „csodáról”
Pedig nincs semmi „csoda”, hanem kemény, kitartó munka, a polgármester és a falu lakói közös hullámhosszra kerülése. Napjainkban nagyon sok kistelepülésen szinte csak a közmunka–ami nem más, mint a rabszolgatartás 21. századi formája–, biztosítja, hogy ne haljanak éhen. Sok-sok Bogdán Lászlóra lenne szüksége hazánknak, ahhoz, hogy a jobb életre vágyó magyar emberek számára felcsillanjon a reménye a szegénységből való kitörésre.

Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Orbán nőügyei: hihető, hogy a migránsozást Lévai Anikó indította el? – Napi Lendvaiság…
- Tarjányi Péter: 10 perc kell ahhoz, hogy nyugodtan aludj akkor is, ha egyszer tényleg elmegy az áram
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 9., szerda
- Marika néni: „Lázár kegyelmes! Jávor Pál óta senki nem tudta oly hitelesen alakítani Mikszáth és Móricz figuráit, mint Ön…”
- Kémiai kasztrálás: megoldás vagy emberkísérlet? – Mit engedhet meg magának egy társadalom, ha valóban civilizált akar maradni
- Orbán Ráhel (és családja) menni Amerika?
- Sötét órák: a legnagyobb áramszünetek Magyarországon
- Nem mindegy, milyen ATM kerül a faluba – akár kétszer többe is kerülhet a készpénzfelvétel
- Megölték az Unitravel-t – vélekedik a csődöt jelentett utazási iroda
- Friss: megbénult a Keleti pályaudvar – az utasok tájékoztatás nélkül vesztegelnek a vonatokon – Frissítve!
Leonardo AI x Midjourney
2025.04.16 16:46 at 16:46
I am extremely inspired with your writing skills as well as with the layout on your weblog.
Is this a paid topic or did you customize it yourself?
Anyway stay up the nice quality writing, it’s uncommon to see a great weblog like this one
these days. Fiverr Affiliate!