Connect with us

Koronavírus

17 éves seattle-i fiú vírustájékoztató honlapja kenterbe veri a magyar kormányzati honlapot!

zseni
Megosztás

Avi Schiffmann seattle-i zsidó középiskolás ideje jó részét azzal tölti, hogy pontos, ellenőrzött, tárgyilagos és friss információkat gyűjtsön és rendszerezzen az általa fejlesztett honlap segítségével, amely percenként tájékoztat a fejleményekről, kizárólag többszörösen ellenőrzött, megbízható információkat közölve.

Országokra lebontva tudatja,

  • mennyi megbetegedést észleltek idáig,
  • hány súlyos állapotú beteget tartanak számon,
  • hányan haltak meg és
  • hányan gyógyultak fel.

Továbbá Google-térkép

  • segíti a tájékozódást,
  • utazási tanácsok és a
  • karanténban tartózkodásra való felkészülés lehetőségei is elérhetők a súlyosan koronavírus-sújtotta Seattle-ben (Washington állam) üzemelő, de az egész világról informáló, mindannyiunkat segítő, egyedül Avi Schiffmann építette honlapon

– olvasható a mazsihisz.hu-n.

Szerinte úgy tudunk leginkább vigyázni magunkra és egymásra,

hogy biztosítjuk – ez a legfontosabb feladatok egyike – a pontos, tárgyilagos hírszolgáltatást a vírussal kapcsolatban ezekben a hetekben, amikor

„nem minden kormány mintaszerű a világon és nem mindenhol átlátható a kommunikációjuk és nehéz valódi információkhoz jutni”.

Schiffmann szerint sok kormány, sok vezető csak a saját presztízsével, népszerűségével törődik, ennek érdekében adagolja vagy tartja vissza az információkat, amíg késő nem lesz.

Maga a honlap automatikusan ellenőrzi más megbízható forrásokból az információkat,

hála az építője gondosságának.

„Akkor is üzemel, amikor én alszom”

– mondja. Tervezi 30 nyelven elérhetővé tenni az egyelőre angolul futó híreket. Már most, hogy csak angolul férhető hozzá az információ, napi több millióan mennek fel az ncov2019.live honlapra, szinte szó szerint a világ minden országából. Izraelből például, ahol Avi Schiffmann élt is egy darabig a szüleivel, tegnap 30 ezren keresték fel a honlapon.

A fiatalember programozás iránti szenvedélye 7 éves kora óta tart, amit tud, azt jórészt önképzéssel tanulta meg. Számára ez kreatív, szinte művészi önkifejezés, kitalálni és megosztani dolgokat másokkal. A tanulás különösebben nem érdekli, a szenvedélyére szeretne minél több időt áldozni és a síelésre, amelyet szintén imád és magas szinten űz.

Örül, persze, az elismerésnek és az érdeklődésnek,

de nem felejti el, mi a vállalkozása valódi célja: hogy segítsen és az átlátható tájékozódás lehetőségét biztosítva segítsen elkerülni a pánik kitörését, amely csak növeli a bajt. Elég ijesztő – mondja a Times of Israel újságírójának, hogy Seattle kísértetvárossá lett a járvány okán bevezetett korlátozások miatt. Nagyon fontos, hogy előre tudjunk tervezni és ne hirtelen, pánikszerűen próbáljunk tenni valamit tömegesen – figyelmeztet.

A Times of Israel joggal jegyzi meg, hogy nagy felelősséget vállalt fel fiatalon Avi Schiffmann, de ő reménykedik benne, hogy valóban tud segíteni. Ugyanakkor nem naiv az emberiség jövőjét illetően, ha optimista is azért: lehet, hogy pár év múlva ugyanitt fogjuk folytatni a beszélgetésünket – zárja a portré-interjút.

(Forrás: The Times of Israel)

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Nagy Sándorné

    2020.03.11 09:33 at 09:33

    Miért csak a turizmust említi Viktor, a többi termelő, szolgáltató és egyéb cégek bevétele, adófizetése az nem okoz „kampó” – t??? Nem igaz egy szavuk sem, már régen tudtak a korona vírusról, csak azt hitték talán mégsem jut el Magyarországra. Ceciliának pedig négy hónapig kötelesség hallgatni, elég nagy kakiba keverték, erre a kezdetén ő sem gondolt. Mi történik ha elkapja, mi elkapjuk? Nem kell tájékoztatni, nem lesz ki és kit!!!! Akiknek lesz hely az előre megépített bunkerben azok túlélik. Az EU-nak fizetendő 700 milliárdból védő és gyógyító eszközöket kell vásárolni, az OLAF-ügy pedig, számlákkal együtt kerüljön kivizsgálás alá.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük