Connect with us

Kerítésen innen

Kormányzati „kimaszk” koronavírus-ügyben – védekezés helyett duma!

maszl
Megosztás

A magyar kormány annyira rászoktatta magát, hogy kormányzás, vagyis cselekvés helyett elég kommunikálni, hogy még a világjárvány küszöbén is úgy gondolja, elég csak a duma és néhány látszatintézkedés.

Kimaszkolják a lényeget?

A belügyminiszter és csatolt részei folyamatosan azzal nyugtatgatják Önt, meg Önt és mindannyiunkat, hogy a patikákban tapasztalható műtősmaszk hiány csak átmeneti, hiszen napi 25.000 darabot gyártanak a büntetővégrehajtásba „akkreditált” polgártársaink. A dolgot akár ilyen viccesen is fel lehetne fogni, ha nem az életünk múlna ezen a több sebből is vérző hazugságon.

Először is -mint arra az orvosok felhívták többször a figyelmet- a koronavírus ellen csak a szűrővel ellátott maszk biztosít védelmet. Tehát, nyugodtan kijelenthetjük, hogy az a néhány ezer szűrő nélküli műtősmaszk, amit most elkezdett szétspriccelni az úgynevezett „operatív törzs” a gyógyszertárakba, csak a kommunikáció, vagyis a néphülyítés része.

A nap legfelháborítóbb mondata

Lázár-Bognár Kinga, az operatív törzs szóvivője szó szerint a következőket mondta bele a kamerákba:

Lázár-Bognár Kinga

Egyöntetűnek tűnő orvosi vélemény alapján egészséges embereknek nem kell maszkot hordani,

nem kell maszkot vásárolni

A mondat vége olyan ostoba, hogy már-már fel sem tűnik az embernek, hogy mit jelent. Pedig a hölgy nem kevesebbet mond, mint azt, hogy

ne légy előrelátó, ne vásárolj előre maszkot, oldd meg majd akkor, amikor megbetegedtél és, ha nincs senki, aki hozna neked, akkor fertőzd végig az utat a patikáig.

Néphülyítés 2020, Magyarország!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük