Connect with us

Ez a nap

A Czeglédy Csaba – közmédia meccs jelenlegi állása: 6 helyreigazítás 26 híradóban!

Czeglédy: "....meggyőződésem, hogy a Borkai és Rákosfalvy elleni akciót maga a Fidesz rendelte meg!"
Megosztás

Ma a Kúria (Pfv.IV.20.825/2018.) pontot tett majdnem két év után a Fidesz és az őt kiszolgáló propaganda sajtó egyik legnagyobb aljasságának végére – írta Czeglédy Csaba közösségi oldalán. Mindannyiunk tanulság, amit érdemes észben tartani: minden Fidesz-agymosás esetében minimum kétkedni érdemes!

Mindennapos karaktergyilok

„Az M1 Híradó is azt harsogta, hogy én több ezer diákot és felnőttet károsítottam meg több száz millió forint összegben. Azért hazudták ezt, mert ez volt a Fidesz érdeke. Ma a Kúria kimondta, hogy valótlan, hogy én ilyet tettem, és azt is, hogy mivel az M1 közszolgálati médiaszolgáltató, sokkal nagyobb a felelőssége a nyilvánosság tájékoztatása körében.

A M1 Híradót – akinek mától újabb papírja van arról, hogy hazudik – a Kúria 6 helyreigazításra kötelezte, amit 26 híradóban kell lehozniuk.

Majdnem két évtizeden keresztül kollégáimmal nagyon sokat dolgoztunk azért, hogy havonta több ezer embernek legyen munkája és fizetése. Erre büszke vagyok, és nem hagyom besározni sem a barátaimat, sem a kollégáimat, sem a már tönkretett céget.

Köszönöm ügyvédemnek és barátomnak, Litresits Andrásnak, hogy két éven keresztül küzdött az igazamért!”

fotó: C.Cs. facebook

fotó: C.Cs. facebook

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. GÁBOR

    2019.10.30 08:54 at 08:54

    CZEGLÉDY CSABÁNAK NEM HISZÜNK! MANIPULÁL ÉS EGY MAGYAR-ELLENES MÉDIÁT SZERETNE MEGTEREMTENI, MINT AMILYEN AZ ATV, RTL KLUB, HVG, NÉPSZAVA, 168 ÓRA,…

    AZ EMBEREK NEM VAKOK ÉS LÁTJÁK OLVASSÁK EZEKET A MÉDIÁKAT, AMELYEK NEM KÉPVISELIK A MAGYAR ÉRDEKEKET!!

    TARTALMUKAT NÉZVE VAGY OLVASVA TEGYÉK FEL MAGUKNAK A KÉRDÉST: KÉPVISELIK A BEMUTATOTT DOLGOK A MAGYAR ÉRDEKEKET?

    Az M1, M2, M3, M4, M5, DUNA, DUNA WORLD, ÉS A HIRADÓ, AZOK IGEN A MAGYAR EMBEREKNEK SZÓLNAK!! EZÉRT NAGY A NÉPSZERÜSÉGÜK IS!!

    EZÉRT, CZEGLÉDY CSABA MANIPULÁLÁSAI NEM FOGNAK AZ EMBEREKRE HATNI!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük