Connect with us

Ez a nap

A DK ki akarja deríteni, mekkora a pedagógushiány

Megosztás

A Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese levélben keresi meg az összes tankerület vezetőjét, és választ kér tőlük: milyen mértékű a pedagógushiány, és azt hogyan tudják orvosolni.

Nem véletlen szerencsétlenség

Keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Arató Gergely azt mondta, a pedagógushiány a közoktatás minden területére jellemző. Nem véletlen szerencsétlenségről van szó, az a kormány a felelős a kialakult helyzetért, ami elvette a pedagógusok önállóságát és minden alkalommal megalázza őket – fogalmazott, elszomorítónak nevezve, hogy a pályakezdő fiataloktól azt kérik, havi 130-140 ezer forintos nettó fizetésért tanítsanak gyerekeket.

A képviselőt kérdezték arról, a Pesti Srácok birtokába került hangfelvételről, ami a lap állítása szerint bizonyítja, hogy a tavaly februárban a DK színeiben Újpesten induló Varju László a volt szocialista Horváth Imrének költség- és kártérítést, illetve egyéb „okosságot” ajánlott fel azért cserébe, hogy az országgyűlési választás előtt lépjen vissza az ő javára.

Azt felelte, hogy az ellenzék érdemi és valódi szereplői összefogtak Újpesten és ugyanúgy le fogják győzni a Fideszt a kerületben, mint ahogy a tavalyi országgyűlési választáson is tették. Újabb kérdésre hozzátette, nem hallotta a hangfelvételt, mert annak egésze nem is került nyilvánosságra. Horváth Imre egy csalódott politikus, aki úgy tűnik, hogy a mandátumával együtt az elveit is elvesztette – fogalmazott.

A DK a Fidesz rágalmai miatt nem szokott belső vizsgálatot indítani

– folytatta Arató Gergely, akinek le akarták játszani a felvételt, de kérte, hogy azt ne a sajtótájékoztató alatt tegyék.

Feltették neki a kérdést: aggályosnak tartaná, ha a Fidesz egyik képviselőjéről kiderülne, hogy pénzt ajánlott fel egy másik politikusnak a visszalépésért?  Azt felelte, az az aggályos, hogy a Fidesz számos helyen segítette olyan kamujelöltek indulását, akik az ellenzék esélyeit rontják.

Egy újabb témában hangsúlyozta, a fővárosi kerületek mindegyikében és a vidéki városok döntő többségében létre fog jönni az ellenzéki összefogás. Itt-ott azonban vannak olyan önjelölt szereplők, akik meg akarják méretni magukat, ezzel pedig szándékosan vagy sem, de a Fidesz érdekeit szolgálják – mondta.

Kikérték a véleményét arról, hogy többek között a DK EP-képviselői miatt kellett elhalasztani a szavazást három, az Európai Parlament bizottsági alelnöki posztjaira jelölt fideszes politikusról. Arató Gergely azt mondta, az érintett fideszes képviselők elsősorban azért nem kaptak bizottsági alelnöki helyeket az Európai Parlamentben, mert az EP-ben létezik egy konszenzus arról, hogy szélsőséges, Európa-ellenes pártok nem jutnak ilyen pozíciókhoz.

(Forrás: MTI)

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük