Connect with us

Ez a nap

A DK-s polgármesterek belenéznek a csókosok, a haverok zsebébe

penz
Megosztás

Az önkormányzatok átvilágítását ígérte csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a Demokratikus Koalíció.

A tilalom

László Imre, a XI. kerület megválasztott polgármestere elmondta, hogy a párt hivatalba lépő polgármesterei átvilágítják a rájuk bízott önkormányzatokat.

Már évek óta beszélnek arról, hogy a Fidesz nemcsak a kormányban, de a városokban és a kerületekben is „a csókosok vagy a haverok zsebére dolgozott” – tette hozzá indoklásként.

A politikus bejelentette: a DK-s polgármesterek ezért arra utasítják az önkormányzati cégeket, hogy átmenetileg ne vállaljanak új kötelezettségeket, ne teljesítsenek új kifizetéseket, ne vegyenek fel új embereket és ne kössenek új szerződéseket.

A tilalom addig lesz érvényben, amíg az átvilágítások lehetővé nem teszik, hogy tisztán lássák az önkormányzatok ügyeit – közölte.

A fideszes polgármesterek életvitele

A sajtótájékoztatón a DK szóvivőjét kérdezték Karácsony Gergely megválasztott főpolgármester azon kijelentéséről, hogy a fideszes polgármesterek jelentős része olyan életformát folytat, mint Borkai Zsolt győri polgármester.

Barkóczi Balázs azt felelte, hogy a DK nem szokott mások magánéletével foglalkozni, Borkai Zsolt ügye azonban nem magánügy, hanem közéleti kérdés.

A sajtóhírek és a blogbejegyzések szerint ugyanis a politikus egy-egy „kiruccanása” 15 millió forintba került. A győri polgármester azonban még mindig nem adott megnyugtató választ azokra a kérdésekre, hogy miből finanszírozta az utakat – tette hozzá.

Az Ördög Ügyvédje

Borkai Zsolt, a Fidesz győri szervezetének elnöke, a város vasárnap újraválasztott polgármestere kedden jelentette be, hogy kilép a kormánypártból.

Az önkormányzati választás előtt egy – magát az Ördög Ügyvédjének nevező – ismeretlen tett közzé az interneten fotót és videót, amelyeken a polgármester több ember társaságában volt látható szexuális aktus közben.

(Forrás: MTI)

megosztás

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük