Connect with us

Banánköztársaság

A félresikerült kampányfogás – a miniszterelnökön köszörülte a nyelvét boldog-boldogtalan

Megosztás

A koronavírus-járvány a környező országok után most már egyre gyorsuló ütemben terjed Magyarországon is.

Még a laikusoknak is értelemszerű,

hogy az ország vezetőinek élen kellene járniuk a jó példával és mindig maszkot kellene hordaniuk, hogy a róluk készült fényképeken és filmfelvételeken is lássa a nagyérdemű nemcsak bort isznak és vizet prédikálnak.

Ellenzéki médiumok jogosan kritizálták akár Áder Jánost, Kövér Lászlót, Szijjártó Pétert és persze Orbán Viktort, mert csak elvétve tették fel a maszkot.

De legyünk igazságosak az mszp-s Kunhalmi Ágnes is osztott meg olyan szurkolói képet valamelyik stadion lelátójáról, ahol nem volt rajta maszk. Természetesen az internet népétől azonnal kapott hideget, meleget.

A magyar miniszterelnök szerdán online videókonferencián vett részt,

ahol többek között Angela Merkel német kancellárral és Charles Michellel, az Európai Tanács (EiT) elnökével is váltott néhány szót. A videókonferencia keretében lezajlott egyeztetés célja a szeptember végi brüsszeli EU-csúcs témáinak alaposabb előkészítése, megvitatása volt – tette hozzá.

Az MTI még kora este ki is adott két fényképet, az egyik éppen Merkellel, míg a másik Michellel értekezik Orbán.

https://www.facebook.com/orbanviktor/posts/10158581588716093

Eddig lenne a történet, ám még szerda este, valamikor fél tíz körül Orbán Viktor facebook-oldalára kikerült egy másik fotó, amelyen a miniszterelnök a már Bledben is viselt maszkkal látható.

Szép próbálkozás, ám a túlbuzgó PR-fogás ezúttal visszájára fordult

Százával záporoztak a kommentek, hogy minek visel maszkot, ha online értekezik.

A miniszterelnököt kinevette boldog-boldogtalan, volt, aki azt írta, biztosan a kamerán keresztül is terjed már a vírus, mások szerint A maszkot azért vette fel a miniszterelnök Úr , hogy a libernyákoknak is legyen témája.

Itt hadd tegyek egy zárójeles megjegyzést, amíg Orbán Viktor ki nem ejtette a száján ezt a már elhíresült kifejezést, addig a hívei azt se tudták, létezik ilyen szó. Azóta fidesz-trollok egész hadserege libernyákozik éjjel-nappal, mintha ennek lenne bármilyen értelme, ha csak az nem, hogy ezzel váltották le, fel az addigi kedvenc libsi kifejezésüket.

Visszatérve az online konferenciára

Az Európai Tanács tagjai tárgyaltak a török-görög tengerjogi vitáról, mely a Földközi-tengeri földgázkészletek ügyében robbant ki.

Beszéltek a Kínához fűződő kapcsolatokról is, arra figyelemmel, hogy az uniós intézmények és Kína vezetői még ebben a hónapban hivatalos tárgyalást tartanak; a csúcstalálkozó részben a koronavírus-járvány miatt korábban elmaradt EU-Kína csúcs „pótlásának” tekinthető – emelte ki a sajtófőnök.

Forrás: MTI

indiánnyár

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük