Connect with us

Ez a nap

A Fidesz bárkit, bármikor az utcára tesz, hogy kiszolgálja a bankok érdekeit

Megosztás

A DK szerint a Fidesz nem védi meg a kisgyermekes családokat és az időseket a kilakoltatástól – mondta Oláh Lajos, a DK országgyűlési képviselője.

kilakoltatás
Megosztás

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a Fidesz nem védi meg a kisgyermekes családokat és az időseket a kilakoltatástól – mondta Oláh Lajos, a DK országgyűlési képviselője szerdai sajtótájékoztatóján.

Elutasított törvényjavaslatok

A politikus elmondta: a DK korábban parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte a kilakoltatások ügyében és törvényjavaslatot nyújtott be a gyermekes családok védelmében, azonban a Fidesz mindkét kezdeményezést elutasította, a kormány pedig nem válaszolt érdemben a kilakoltatásokról szóló DK-s írásbeli kérdésre.

Oláh Lajos felháborítónak nevezte, hogy a Fidesz nem akarja megvédeni a gyerekeket és a szépkorúakat a kilakoltatástól, hanem „bárkit bármikor az utcára tesz, a kisgyermekes családoktól az idősekig, hogy kiszolgálja a bankok érdekeit”.

Szerinte a kisgyermekes családok és az idősek védelméről még addig kellene megegyezni, amíg véget nem ér a kilakoltatási moratórium, mert egy európai országban senki nem teheti meg, hogy a kisgyermekes családokat és időseket tegyen az utcára.

Naponta nyolc családot lakoltattak ki a családok évében

Úgy fogalmazott: tavaly, „az úgynevezett családok évében” átlagosan, naponta nyolc családot lakoltattak ki otthonukból, miközben „a Habsburg hercegtől a fideszes rokonokig” mindenki „fillérekért” lakhat a Várnegyed önkormányzati lakásaiban, a turisztikai beruházások több száz milliárd forintos támogatásának jelentős része pedig „fideszes oligarcháknál és fideszes képviselők rokonainál landolt”.

„Nekünk, európai magyaroknak elegünk van az Orbán-rendszer családellenes politikájából és kilakoltatásaiból” – jelentette ki.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

Stop, kilakoltatás!

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük