Ez a nap
A Fidesz máris csalt, de így is pofont kaphat Józsefvárosban
Három önkormányzati választást tartanak ma: Budapest VIII. kerületében és Árpáson polgármestert, a főváros V. kerületében pedig egyéni képviselőt választanak.
A VIII. kerületben, Józsefvárosban azért tartanak időközi választást, mert a kerületet korábban vezető Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) egyéni országgyűlési képviselői helyet szerzett áprilisban, az önkormányzati és a parlamenti mandátum pedig összeférhetetlen, ezért lemondott. A választáson négyen indulnak: egy jelölt a Fidesz-KDNP színeiben, egy a Magyar Munkáspárt képviseletében, ketten pedig függetlenként. A választáson 57 597-en szavazhatnak.
Szintén polgármestert választanak a Győr-Moson-Sopron megyei Árpáson, ahol a 2014-ben megválasztott polgármester, Szabó András (független) március végén egészségi okokra hivatkozva lemondott posztjáról. A településvezetői tisztségért négy független jelölt indul, a választáson 216 helybéli adhatja le a voksát.
Az V. kerületben, Belváros-Lipótvárosban azért kell időközi választást tartani, mert az 4. számú egyéni választókerületben Böröcz László (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő a tavaszi parlamenti választáson országgyűlési mandátumot szerzett és a két tisztség összeférhetetlen. A választáson hárman indulnak: egy jelölt a Fidesz-KDNP színeiben, ketten pedig függetlenként. A voksoláson 2321 helybéli vehet részt.
Szavazni reggel hattól este hét óráig lehet.
A Fidesznek eszébe sem jutott tiszta eszközökkel kampányolni
Ha valaki csak a közpénzből kiadott lapokból tájékozódott, nem biztos, hogy észlelte, hogy Sára Botondon kívül más jelöltek is indulnak Józsefvárosban.
A fideszes túlsúly nem is a mindent elárasztó plakátok szintjén volt feltűnő, hanem hogy Sára Botond kampányát gyakorlatilag önkormányzati erőforrásokból nyomta végig. Hódmezővásárhely után nem fér bele nekik még egy meglepő vereség, országos ügy lett egy helyi választásból.
Győri Péter: országos a tét
Az ellenzéki pártok által támogatott független jelölt Győri Péter.
Saját esélyeiről korábban azt mondta, nem szállna el, de nem is akar feltartott kézzel nekimenni a választásnak, jók az esélyei. „Tudom, hogy ez a választás nem csak Józsefvárosról szól, országos a tét.”
Az ellenzéki polgármesterjelölt nem volt ismeretlen a kerületben, a 63 éves közgazdász és szociálpolitikus helyi lakos, az első szabad önkormányzati választáson, 1990-ben az SZDSZ jelöltjeként jutott be a Fővárosi Közgyűlésbe, ahol 12 éven át dolgozott, és vezette a testület Szociálpolitikai és Lakásügyi Bizottságát. 2002-től 2018 áprilisáig a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei szakmai igazgatóhelyetteseként tevékenykedett, valamint szerepet vállalt a Fővárosi Szociális Közalapítvány, a Hálózat Alapítvány, valamint a Menhely Alapítvány elnökeként az önkormányzatiság és a civil szerveződések hatékony fejlesztésében.
Visszalépett Pintér Attila független jelölt Józsefvárosban
Visszalépett a vasárnapi józsefvárosi időközi polgármester-választáson induló egyik független jelölt, Pintér Attila – olvasható a Nemzeti Választási Iroda honlapján, a valasztas.hu-n.
Pintér Attila jelenleg is kerületi önkormányzati képviselő, korábban a Jobbik színeiben nyert listás önkormányzati mandátumot, de májusban kilépett a pártból.
A visszalépett jelölt nevét lehúzták a szavazólapokról.
A választáson így hárman indulnak: egy jelölt a Fidesz-KDNP színeiben, egy a Magyar Munkáspárt képviseletében, egy pedig függetlenként. A választáson 57 597-en szavazhatnak.
(Forrás: MTI, hvg.hu)
A fideszes jelölt nevét 22-szer, az ellenzékiét egyetlen egyszer sem említi a józsefvárosi hetilap
Szerző
Friss
- Alakszai főispán bepipult és sk. döntött: hazavihetik a szülők gyermeküket – Köszi TASZ és Partizán!
- Orbán Viktor -vagyis Ön, meg mi mindannyian- megmenti a Haladás VSE-t – Ha saját számlájáról teszi, akkor bocsesz….
- L. Ritók Nóra: pedagógus továbbképzés – átverés, vagy pénzlenyúlás?
- Nagy Márton szerint, ha már árstop, akkor legyen kövér – A bank a soros?
- 2025-ben 3836 milliárd forintot kell a kormánynak kamatokra kifizetni – Mire jut ennyivel kevesebb?
- Ki hívott, vajon ez miért fontos manapság?
- Ukulele – szabadstrand – Budapest – Karácsony Gergely – Ha kíváncsi, hogy mi ez, olvassa….
- …pedig biztosan be volt készítve a ‘győztünk’-jelentés: Pápán az időközin kiütéssel az ellenzék volt szimpatikusabb
- Üzent a pápa
- Új Jalta köttetik? Orbán magányosan, Európából kitaszítva, súlyát vesztve…