Connect with us

Kiemelt hírek

A Fidesz-trollok komolyan vették a gyerekdalt: Debrecenbe kéne menni…… – és mentek!

daralo
Megosztás

Úgy látom Debrecenben a Fidesz sikeresen ledarálta az ellenzéket. Ebben sokat segít egy magát „Mi vagyunk Debrecen„-nek nevező facebook csoport. A fiúk akik közben a Momentumot is reklámozzák, igen altesti stílusban támadják a DK-MSZP-Párbeszéd-Szolidaritás szövetséget.

Érdekes módon valami furcsa okból nem a Fideszt támadják -ki tudja miért nem-, hanem a baloldalt. Arra hivatkoznak, hogy a csoport nem indul a választáson, -nehéz is lenne, hisz a csoport névtelenségbe burkolódzó informális, értsd. magát kinevező vezetője, tavaly arra sem volt képes, hogy 500 támogató aláírást összegyűjtsön- így szabadon támadhatnak.

Csak a verebek azt is csiripelik,

hogy a Debrecen nevét magának kisajátító csoportocska vezérhímje, a Momentum tagja lett közben. /Így megy ez, Együtt után, jön az újabb párt./ Akkor most mi is van? A Momentum városi vezetőinek hallgatólagos beleegyezésével /lusta vagyok a Bánk bánból idézni/, a közösségi oldalon a fair kampány jegyében folytatja ez a csoport ? a gyalázkodást? Vajon a csoport úgy 1500 tagja tudja, hogy mihez használják fel őket? Kizártnak gondolom, hogy a csoport nevében posztoló/k/ kérnék a „közösség” véleményét.

Városi legendákban pletykálják,

hogy a csoport tagjai között vannak, akik közel van ahhoz a pénzhez, amelyet Soros György juttat/ott/ a civil szervezeteknek. Igen morbid lenne, ha a nyílt társadalom jegyében, „Soros pénzelné” ezt a gyalázatos kampányt. Egyszer azért szívesen megnézném, hogy Soros pénze hogyan hasznosult Debrecenben.

A vidéki terjeszkedés /Pécs, Debrecen/ időszakában Csontos Csaba az alapítvány szóvivője így nyilatkozott:

“De ez nemcsak a pénzosztásról szól, hanem közösségszervezésről is” ….” Ezért a két központ nem irodaként, hanem közösségi térként fog működni, ahol a helyi civilek maguk köré gyűjthetik a környékbeli kezdeményezéseket és segíthetik őket. “Úgy látjuk, hogy a szegénység mellett a másik legnagyobb probléma, hogy szétestek a helyi közösségek, nincs köztük párbeszéd és bizalom. Azt szeretnénk elérni, hogy a helyi közösségek karolják fel az ügyeket. Ha valakinek tüzifára van szüksége, akkor ne az legyen, hogy odavisszük teherautóval, hanem fogjon össze az utca, és nézzenek rá a nélkülöző idősekre”.

/Forrás: abcug.hu, 2017. november 30 /

Halihó gyerekek!

A Fidesz nevű alakulat is játszik a pályán, miközben ti anyázzátok a baloldalt, Kósa Lali családja éppen pár millióval lett beljebb. Nemsokára nyit a város közpénzből épült elit magániskolája, ahova csak a helyi potentátok gyerekei juthatnak el, hiszen több milliós a tandíj. A szegény és tehetséges gyermekek ösztöndíjrendszerének a kidolgozására, eddig az város önkormányzati vezetőinek nem volt ideje. /Hogy bele ne rokkanjanak a sok munkába./ Nem ezekről az ügyekről kellene írni? Vagy ahhoz már tele a gatya legények?

Normális ellenzéki egyébként nem gondolhatja, hogy a baloldal négy városi vezetője -akik közül vannak, akik még talán úttörők sem voltak- a város fejlődésének a gátjai. Hacsak nem a Fidesz kifizetési listáján vannak, akik ezt az álhírt örömmel terjesztik.

Kérem a város nevét magának kisajátító csoport

józan, igazi ellenzéki tagjait, határolódjanak el az oldalon immár folyamatosan megjelenő, a baloldal pártjait és azok tagjait, szavazóit gyalázó posztoktól. Vegyék észre a Fidesz kottájából játszanak, akkor is, ha ezt eddig nem tudták. Becstelenséghez használja ki őket, egy maroknyi szélsőséges figura.

A vérgőzös, dühtől, és utálattól fröcsögő írások, azt minősítik, akik ilyet képesek az ellenfélről leírni. Esterházyt idézem:

„Egy bizonyos szint fölött, nem süllyedünk egy bizonyos szint alá”.

A csoport posztjai méltatlanok Debrecenhez!

Polgárként és baloldali emberként is kikérem magamnak, hogy Debrecen nevét bitorlók, ilyen alantas célokra használják fel azt a várost, amelyet Kossuth Lajos egykor a szabadság őrvárosának nevezett.

Magyar hazafiként, a demokrácia iránt elkötelezett emberként elvárom a Momentum városi vezetőitől, hogy határolódjanak el a csoporttól, annak gyalázkodó bejegyzéseitől.

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Rutz Tamás

    2019.08.16 12:50 at 12:50

    Igazán elmentek a f*szomba 🙂 remélem minél előbb megszűnik az áldemokratikus koalíció meg a komcsi utódpárt is.

    Mielőtt ilyeneket böfögtök/sorosoztok és véditek a szemkilövető Feri helyi bohócàt tàjékozódjatok: nem vagyok tagja a Momentumnak egy jó ideje kiléptem.
    Mindenesetre alufóliában gazdag napokat kívánok a 2010 előtti MSZP, aztán DISZ, aztán DK humoristájának. Ha ennyire féltek egy 2-3 szerkesztős és 1500 lájkos fb oldaltól, akkor ajánlok rendszeres látogatásokat pszichológusnál.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük