Connect with us

Voks 2022

A fideszesek nem érdekeltek abban, hogy tisztán lássanak a budapestiek a patkánytender ügyében

patkány
Megosztás

A Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezik a patkánymentesítési közbeszerzés ügyében, miután a fővárosi önkormányzat közbeszerzési bizottsága kedden határozatképtelenség miatt nem tudott a kérdéssel foglalkozni – mondta Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt, Zugló polgármestere, bizottsági tag budapesti sajtótájékoztatón.

Fel kell tárni az ügy piszkos hátterét

A rendkívüli ülés összehívásához szükséges aláírásokat napokon belül összegyűjtik – közölte Karácsony Gergely.

Mint mondta, azt remélik, hogy erre az ülésre eljönnek a fideszes képviselők, és meg tudják beszélni ezt az ügyet, amelynek során szemébe hazudtak a közbeszerzési bizottság tagjainak, a közgyűlésnek és a budapestieknek.

„Mi a magunk részéről mindent megteszünk azért, hogy ennek az ügynek a piszkos hátterét fel tudjuk tárni” – jelentette ki Karácsony Gergely.

Ellenőrizetlen referenciák

A határozatképtelen keddi bizottsági ülésről szólva elmondta: kíváncsiak lettek volna arra, hogyan fordulhat elő, hogy egy milliárdos közbeszerzésnél a főváros által előkészített anyagban senki nem ellenőrzi a legolcsóbb ajánlatot tevő cég – a pályázatában „behazudott” – referenciáit. Ma már tudjuk, hogy a nyertes cég nem rendelkezett megfelelő referenciákkal – tette hozzá.

„Bár alacsonyabb árral nyertek, mégis a főváros kénytelen volt megemelni az eddigi keretösszeget, és így a budapestiek jóval többet fizetnek egy sokkal rosszabb szolgáltatásért” – értékelt Karácsony Gergely, aki emlékeztetett: júniusban már feljelentést tett az ügyben, hiszen nyilvánvaló, hogy azoknak, akiknek ez dolguk lett volna, nem végezték el a nyertes cég referenciáinak ellenőrzését.

A fideszesek nem érdekeltek abban, hogy tisztán lássanak a budapestiek a patkánytender ügyében – jelentette ki.

Gyanús és felháborító ügy

Trippon Norbert (MSZP), a közbeszerzési bizottság elnöke arról beszélt: a testület ülését azért hívták össze, hogy a gyanús és felháborító üggyel kapcsolatban válaszokat adjanak a „patkányügyben” érintettek, azok, aki az eljárás részesei voltak: a bírálóbizottsági tagok, a Közbeszerzési kft. korábbi vezetője, illetve „politikai felelős szintjén” Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes és Tarlós István főpolgármester.

Ez nem sikerült, mert a bizottság fideszes többsége egyszerűen gyáva volt eljönni az ülésre, amelyet tudatosan és szándékosan határozatképtelenné tettek – jelentette ki Trippon Norbert, aki felháborítónak nevezte a történteket, és azt mondta: nyilvánvaló, hogy a fideszesek nem akarnak szembenézni a felelősségükkel, nem akarják vállalni a tettükért a következményeket. Külön szégyennek nevezte, hogy a főpolgármester és a főpolgármester-helyettes gyáva volt eljönni a bizottsági ülésre, és megosztani az ismereteit az üggyel kapcsolatban.

A fideszesek mindig meglelik a kifogásokat

Karácsony Gergely a sajtótájékoztatón kérdésre reagált Szeneczey Balázs és Bagdy Gábor főpolgármester-helyettesek hétfői nyílt levelére, amely szerint szabálytalan a bizottsági ülés összehívása. Azt mondta: a bizottság kérhet tájékoztatást, főleg akkor, amikor „bírósági döntés mondta ki, hogy csaltak ebben a közbeszerzésben”. Továbbá nincs kötelezettség arra, hogy írásos előterjesztés alapján folytassák le ezt a vitát.

Hozzátette: mint a keddi történés is mutatja, amikor van valami probléma, akkor a fideszesek mindig megtalálják a megfelelő kifogásokat, hogy miért nem dolgoznak a budapestiek érdekében.

A zuglói parkolásról szólva kijelentette: a Fidesz állításaival szemben a tény az, hogy a XIV. kerületi parkolási rendszer napi egymillió forintot termel a zuglóiaknak. Ez a nyereség úgy jött létre, hogy a Fidesz-közeli cégeket száműzték a rendszerből – tette hozzá.

(Forrás: MTI)

megosztás

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük