Kiemelt hírek
A hívek egy része szerint az országra veszélyes a saját egyházuk – Ma is él az a Kádár-korszakból átörökített felfogás…

A megkérdezett hívek 14 százaléka szerint az egyházak veszélyt jelentenek az országra. Máté-Tóth András teológus, valláskutató egy eddig nem publikált felmérésről beszélt a Népszavának. Rövid szemlénkben igyekszünk a legérdekesebb gondolatokat bemutatni.
Máté-Tóth András: a magyar emberek szerint az egyházak akkor politizáljanak, ha ki kell állni a szegényekért
A kutató szerint a vizsgálatuk megerősítette azokat a korábbi felméréseket, amelyek szerint jellemzően a hívek is azt szeretnék: az egyház központilag ne politizáljon, amennyiben kormány- és pártpolitikáról van szó, de igenis politizáljon, ha ki kell állni a szegényekért:
„A válaszolók 84 százaléka elvárja, hogy az egyházak nyilatkozzanak a „növekvő társadalmi különbségekről”. A kormány politikáját csak 39 százalékuk tekinti olyan területnek, ahol az egyházaknak illetékességük lehet. Érdekes módon az már nem elvárás a hívek részéről, hogy a helyi pap vagy lelkész cselekedjen a szegények érdekében, fellépjen az önkormányzat rossz döntéseivel, hiányos szociális intézkedéseivel szemben.”
A teológus a rendszerváltásról is beszélt
„Akármilyen messze vagyunk is a rendszerváltástól – harminc év telt el a „nagy fordulat” óta –, még mindig azt lehet mondani, hogy a társadalmi változások sűrűjében az egyházakról való közgondolkodás nem jutott nyugvópontra.” /…… / „Magyarországon félmillióra tehető a rendszeresen templomba járók száma. Az össznépességnek csak kisebbsége tartozik az „egyházi tanítások szerint vallásos” kategóriába, de a hit és a vallás nálunk is a társadalmi kohézió egyik forrása. Persze, a hit és a vallás társadalmi feszültségek forrása is lehet: a probléma leginkább akkor jelentkezik, amikor az egyházak összefonódnak a nagypolitikával.”
Szerinte ma is él az a Kádár-korszakból átörökített felfogás, hogy ki lehet kényszeríteni a magas fokú homogenitást, és a nagy szervezetek akkor működnek jól, ha egyhangúak. Ezt tévedésnek tartja. Egészséges társadalomban a sokféle vélemény egyensúlyának a fenntartása jelenti a minőségi közszolgálatot:
„Jelenleg az a helyzet, hogy a nagypolitika az ellenségképgyártáson és a nemzeti autonómia hangsúlyozásán kívül nem látszik képesnek más eszközökkel közösségi tudatot formálni.” /…… / „Magyarországon a hívek amúgy sem tartják magukat illetékesnek rá, hogy beleszóljanak abba, az egyházuk milyen álláspontot képviseljen közéleti ügyekben. Ausztriában, Németországban, Hollandiában vagy Franciaországban másképpen van.”
Igen elgondolkodtató a kutatás egyik megállapítása. A hívek nem elhanyagolható része szerint az országra veszélyes a saját egyházuk:
„Gondolhatja azt valaki, hogy az országra vagy a kereszténységre veszélyt jelentenek bizonyos egyházi megnyilvánulások. Gondolhatja azt is egy elkötelezett hívő, hogy az egyházaknak nem szabad benne lenniük a kormánypolitikában. Ha mégis belekeverednek, akkor kirekesztik azokat, akiknek más a politikai meggyőződésük, és ezzel ártanak az evangélium hirdetésének.”
A teljes cikk a Népszava oldalán olvasható.

1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…
- Tarjányi Péter: ultimátum Moszkvának, de mi lesz, ha Putyin nemet mond, és ez miért lehet rossz nekünk?
- Nemzeti védjegybejelentett lett a Digitális Polgári Kör – ha valakinek szándékában állt volna lenyúlni….
- Kevin Spacey újra reflektorfényben, de a múlt árnyai még mindig követik – Mozgalom a Hollywoodi visszatéréséért
Európai téridő
2020.01.27 17:34 at 17:34
Nem egészen azt mondta a teológus, ami a címben szerepel, hazig internáci balfax hülyelvtárs firkászok!