Connect with us

Budapesti hétköznapok

A koronavírus legyőzte a márciusi ifjakat is! – Az ellenzék sem tartja meg március 15-i összevont rendezvényét, ahogy a főváros sem

koronavirus
Megosztás

A kormány után az ellenzéki pártok – a DK, a Jobbik, az MSZP, a Párbeszéd, az LMP és a Liberálisok – is úgy döntöttek, hogy a koronavírus miatt lemondják a március 15-i közös ünnepségüket – közölte a Momentum szombaton a rendezvény Facebook-oldalán.

A közlemény szerint

A koronavírus egyre nagyobb kockázatot jelent Magyarországon is: a tájékoztatások alapján jelenleg öt koronavírusos betegről tudunk az országban.
Az operatív törzs szombaton a március 15-i rendezvények lemondását javasolta – emlékeztettek.
„Az ellenzéki pártok ezért az érdeklődők egészségének védelme érdekében közösen úgy döntöttek, hogy lemondják a március 15-i közös ellenzéki megemlékezést” – írták, a Budapestre, a Batthyány térre tervezett rendezvény Facebook-oldalán.

Karácsony Gergely: De ne feledjétek, a kokárda mindenkié!

„A kormányzati operatív törzs javaslatának megfelelően úgy döntöttünk, hogy a március 15-i városházi ünnepi rendezvényt nem tartjuk meg. Nincs fontosabb a budapestiek biztonságánál, egészségénél. Bízom benne, hogy mihamarabb sikerül legyűrni a járványveszélyt, és akkor pótolni tudjuk az elmaradt találkozást.

De ne feledjétek, a kokárda mindenkié!”

Írta közösségi oldalán a főpolgármester.

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük