Ez a nap
A korrupt kormány miatt bukhatjuk az EU-s pénzt

Az uniós szakbizottság jelentése szerint el kell indítani Magyarország ellen a 7-es cikkely szerinti eljárást, és ha nem csatlakozunk az európai ügyészséghez, fel kell függeszteni az EU-pénzek folyósítását.

Súlyos következtetéseket fogalmaz meg jelentéstervezetében a magyarországi korrupciós viszonyokat és az EU-támogatások felhasználását vizsgáló EP-bizottság – értesült a Népszava. A Költségvetési Ellenőrző Bizottság által készített, a lap birtokában lévő dokumentum szerint az uniós támogatásokat az eredeti rendeltetésüktől eltérően, az EU alapértékeit veszélyeztető módon használta fel a magyar kormány, és ezt szankcionálni kell.
Az Európai Parlament tavaly májusi állásfoglalása döntött az ún. 7-es cikkely szerinti vizsgálat elindításáról. A cél annak kiderítése, hogy szükség van-e uniós fellépésre Magyarországon az EU alapértékeinek védelmében. A vizsgálatot az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság folytatja le, a procedúra részeként ugyanakkor a költségvetési bizottság is elkészíti a maga jelentését, amelynek fókuszában a támogatások felhasználása áll. Ez utóbbi testület most arra jutott, hogy indokolt a mielőbbi beavatkozás.
A Költségvetési Ellenőrző Bizottság felhívja az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságot, hogy állásfoglalásra irányuló indítványába foglalja bele a következő javaslatokat: mivel a korrupció jelenlegi szintje, valamint az államháztartás átláthatóságának és elszámoltathatóságának hiánya az EU-ról szóló szerződés 2. cikkében említett értékek megsértését jelentheti, ezért indokolja a 7. cikk szerinti eljárás megindítását; felhívja a Bizottságot, hogy amennyiben a tagállamok nem hajlandóak az Európai Ügyészséghez történő csatlakozásra, az uniós pénzeszközök felhasználását fel kell függeszteni.
A költségvetési bizottság konkrét hiányosságokkal indokolta a véleményét. Jelezte, hogy az EU-támogatások a magyar GDP 1,9-4,4% -át teszik ki, és az állami beruházások több mint felét adják, ugyanakkor a magyar korrupciós index 2008 óta 19 ponttal csökkent (így az egyik leggyengébben teljesítő tagállammá váltunk).
A Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentéstevője az Európai Néppártban (a Fidesz pártcsaládjában) ülő Ingeborg Gräßle.
(Forrás: Népszava)
A magyarnál csak két országban romlott nagyobbat a korrupciós helyzet
Szerző
Friss
- Orbán áradás, elköltözteti a Harcosok Klubját, a hely új a szöveg a régi
- A rengeteg, 78 halálos áldozat száma biztosan emelkedni fog
- Vitézy: a Közlekedési Múzeum Lázár álmai szerint eljutott vidékre – Vonatpótlásban a nosztalgia Ikarusok álltak helyt a hétvégén
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 7., hétfő
- A csillagjóslás múltja és jövője egy asztrológus szemével
- Juszt László: ennyi zagyvaságot még Orbántól sem vártam
- Radics fideszes „városatya” éjszakai esete egy meg nem nevezett TISZA-„honanyával”
- Magyar turistabusz-szerencsétlenség Szerbiában, sok a sérült
- Nősülnél? Ez a 4+1 csillagjegy a legjobb „feleség-alapanyag”
- Jégeső és zivatarok csapnak le még ma – Figyelmeztetés van érvénybe