Connect with us

Ez a nap

A Legfőbb Ügyészség elutasította az ellenzéki képviselők panaszait

Megosztás

Elutasította az ellenzéki országgyűlési képviselők panaszait a Legfőbb Ügyészség az MTVA-székháznál tavaly decemberben történtek ügyében.

polt-peter
Megosztás

Elutasította az ellenzéki országgyűlési képviselők panaszait a Legfőbb Ügyészség az MTVA-székháznál tavaly decemberben történtek ügyében.

A politikusok azután nyújtották be panaszukat,

hogy a Központi Nyomozó Főügyészség január 21-én elutasította a hivatalos személy elleni erőszak és más bűncselekmények miatt tett feljelentésüket.

A képviselők ebben azt kifogásolták, hogy az MTVA biztonsági őrei erőszakkal vezették ki őket a köztévé Kunigunda utcai székházából, amikor be akarták olvastatni ötpontos követelésüket.

A feljelentés elutasítása ellen panasszal éltek,

amelyben kétségbe vonták azt a jogi megállapítást, miszerint az MTVA közérdekű üzem, a képviselők ott nem jogszerűen jártak el és a biztonsági őrség jogszerűen lépett fel velük szemben.

A Legfőbb Ügyészség a panasz elutasításának indoklásában felhívta a figyelmet:

hivatalos személy elleni erőszakot csak jogszerűen eljáró hivatalos személlyel szemben lehet elkövetni. A köztévébe behatoló képviselők politikai követeléseket akarták nyilvánosságra hozatni. Ennek érdekében jogalap nélkül be akartak jutni a szerkesztőségekbe, a stúdiókba és az azokhoz tartozó vezérlőkbe. Tehát nem jogszerűen jártak el, akciójuk politikai jellegű volt, ezért fokozott büntetőjogi védelem nem illette meg őket

– közölte a Legfőbb Ügyészség.

A hatóság szerint

a képviselők a biztonsági őrség tájékoztatása, figyelmeztetése és egyértelmű tiltása ellenére próbáltak bejutni az élő adást készítő helyiségekbe, amivel a közérdekű üzem rendeltetésszerű működését akadályozták, illetve veszélyeztették volna.

A közmédia biztonsági szolgálata törvényesen és megalapozottan lépett fel, az arányosság követelményét betartotta, a képviselőkkel szemben alkalmazott testi kényszer jogszerű és biztonsági szempontból szükséges volt. A képviselők ugyanakkor ellenszegültek a jogszerű testi kényszernek – írta a Legfőbb Ügyészség. Mivel a biztonsági őrség fellépése jogszerűen volt, rendőri intézkedésre alapot adó, országgyűlési képviselők sérelmére elkövetett bűncselekmény gyanúja nem merült fel

– áll a közleményben.

„közérdekű üzem”

A Legfőbb Ügyészség leszögezte azt is, hogy az MTVA-székház, illetve annak azon részei, amelyekbe a képviselők be akartak jutni, egyértelműen az elektronikus hírközlő hálózat részei, így közérdekű üzemnek minősülnek.
A Legfőbb Ügyészség megállapította, hogy a feljelentést elbíráló KNYF jogi álláspontja megalapozott volt, az ellene benyújtott panaszok pedig alaptalanok, ezért elutasította azokat.

A Legfőbb Ügyészség határozata honlapján, az alábbi linken olvasható: http://ugyeszseg.hu/51158-2/

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük