Connect with us

Blogbazár

A lovakat lelövik ugye ? …avagy Magyarország büszke erős ország

A lovakat lelövik ugye ? …avagy Magyarország büszke erős ország
Megosztás

Vége annak az időnek, hogy Magyarországon semminek nincs felelőse! Magyarország büszke és erős Nemzet! Lassan elmondhatjuk, hogy az egész világ minket csodál és minket másol!

Büszkék vagyunk a hagyományainkra

és a kultúránkra, tiszteletet és megbecsülést követelünk magunknak! Azt akarjuk, hogy Magyarország maradjon meg magyarnak, olyannak amilyennek mi szeretjük
és nem engedjük meg hogy mások szóljanak bele abba hogy hogyan és kivel éljünk együtt.

Ezek az idézetek szinte szó szerint az ország Miniszterelnökétől származnak.

Kultúránk,hagyományaink közül különös jelentőséggel bír hogy lovas Nemzet vagyunk így ennek ápolására minden évben megrendezik a Nemzeti Vágtát-
így nagy betűkkel természetesen-hiszen mi büszkék vagyunk a hagyományainkra. Nincs ez másként ebben az évben sem és most zajlanak a selejtezők.
Történt hogy a Sarkadon rendezett előfutamon az egyik versenyző bukott a lovával és olyan szerencsétlenül esett hogy a ló a lábát törte őt pedig kórházba
kellett szállítani. Mialatt őt a kórházban ápolták az édesanyja beleegyezett hogy ha a ló menthetetlen altassa el az állatorvos. A lovas egy fiatal hölgy három
nap után értesült arról mi történt a lovával. A facebookon egy drámai hangú,megrázó videóban számolt be arról hogyan talált rá szeretett lova
maradványaira…

Az eset után jó ideig nem sikerült megszólaltatni sem a verseny szervezőit sem egyetlen olyan embert aki magyarázattal kellett volna hogy szolgáljon arra hogy hogyan végezheti egy versenyló az életét egy körbekerítetlen őrizetlen dögtelepen fejbe lőve,a nyakán összeszurkodva,a hátán megnyúzva, megcsonkítva. Nagy nehezen egy idő után az állatorvost sikerült megszólaltatni aki döntött arról hogy altatás helyet a lovat lőjék fejbe. Elmondta, hogy a fejbe lövés mellett az egyik nyomós érv az volt hogy tudta a lovat nagy valószínűség szerint fel fogják keresni a „dögevők” és nem akart senkit megmérgezni. Itt álljunk meg egy szóra,mert a dögevők alatt nem az erdő vadjait értette hanem a környéken lakó szegény embereket. Mint azt megtudtuk sejtése beigazolódott,valóban vittek valakik az elhullott állatból hogy egyenek belőle.

Tulajdonképpen mondhatnánk azt is ennyi a történet dióhéjban.

Ahogy végignéztem a videót amelyben Szabó Erzsébet elsiratta a lovát az első reakcióm a megrendülésé, a tehetetlen dühé és a döbbeneté volt. Aztán itt maradt bennem valami mérhetetlen szomorúság és kérdések özöne zúdult rám amikre azóta is keresem a választ, és amelyekre nem tudok válaszolni magamnak, vagy ha eljutok a válaszokig csak döbbenten nézek magam elé, mert az nem lehet, hogy ez a válasz, az nem lehet, hogy ilyen ez az ország ilyenek vagyunk, ilyenné lettünk.

Ki a felelős mindezért?

Hogy történhet meg hogy egy versenyló-akire büszkék vagyunk,mert ugye a Hagyomány,a Dicső Múlt!!-így végzi?! Hogyan lehetséges, hogy a XXI. században, 2018!-ban bekerítetlen, senki által nem őrzött, nem ellenőrzött dögtelepek léteznek a mindenki által csodált Keresztény Büszke Erős Magyarországon ?!

Büszke Erős Ország….megvédjük a kultúránkat ! Mi döntünk arról hogyan akarunk élni! A kultúránkat ?…és melyiket ?…milyen a mi kultúránk ?…úgy döntöttünk hogy így akarunk élni ?….

A pulpitusokról, szószékekről mennydörögve, melldöngetve a pusztába kiáltott álságos dörgedelmek kereszténységről, hazafiságról, hazaszeretetről, hagyományokról ?…vagy ez a harmadik világ legsötétebb bugyrait idéző dögtemető ahol a dögevők marcangolják szét a Dicső Lovas Hagyományokat ápolni hivatott versenyló tetemét ?

Mik vagyunk?…kik vagyunk?…mivé,kivé lettünk?

Amikor választott? Vezetőink „nagyjaink” letekintenek ránk a Sándor palotából,a Budai Vár erkélyéről, az Országgyűlés pulpitusáról és büszkeségről,
dicsőségről, hagyományok tiszteletéről beszélnek, Tiszteletet Követelnek Magunknak! Látják a fejbelőtt dögevőktől meggyalázott,
szétmarcangolt verseny lovat?

Tisztában vannak vele, hogy ez ma az ország rögvalósága, a Kultúránk része?…mert itt minden szabályszerűen zajlott az eddig megjelent
egyetlen hivatalosnak tekinthető állatorvosi közlemény szerint…ez a hivatalos protokoll…fejbelövés…dögevők… A Hagyományörző Nemzeti Vágta végállomása a törött lábú versenyló számára…

Hogyan hagytuk hogy ilyenné legyen a Haza?

Van egyetlen kimondott szó ebben az országban ami valós értéket takar, ami mögött nem hazugság, csalás, pusztulás, önös érdek lapul?
Hányszor és hogyan fogjuk, hagyjuk becsapni magunkat ? Mi maradt nekünk, nekem? Mi az amit ezek után magaménak érzek,amivel azonosulni tudok,amire büszke tudok lenni, ha kimondom a szót Hazám ? Ami Igaz Tiszta Őszinte…

Egy halott versenyló mellett térdelő fiatal lány szívszaggató zokogása,aki elcsukló hangon kér bocsánatot a meggyalázott
lovától számomra ez az egyetlen ami Igaz Tiszta, Őszinte és ami Hazaszeretetről szól,.. aki mellé oda kéne térdelnünk mindannyiunknak akik tettel,szóval,mulasztással hagytuk, hogy ilyenné legyünk, hagytuk hogy ez megtörténhessen….

A JóIsten legyen hozzánk irgalmas és bocsássa meg a vétkeinket!

Szerző: Sör Attila

Óriási botrány Sarkadon, fejbelőtték a Nemzeti Vágtán bukott lovat

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük