Banánköztársaság
A Magyar Nemzet azt írja nem lesznek megszorítások, Csányi Sándor az ellenkezőjét mondja
A baloldal ott folytatja az Orbán-kormány támadását, ahol abba sem hagyta. Hiába mondják, hogy megszorításokra kell készülnie a lakosságnak, ez nem igaz.
A baloldal ott folytatja az Orbán-kormány támadását, ahol abba sem hagyta. Hiába mondják, hogy megszorításokra kell készülnie a lakosságnak, ez nem igaz – írja a Magyar Nemzet.
Úgy tűnik, az április 3-i hatalmas választási vereség sem józanította ki a baloldalt
Ott folytatják, ahol eddig, nem változtatott a politikai irányon a sokadik bukásuk. Az Orbán-kormány több képviselője világossá tette az elmúlt napokban, hogy amint 2010 után soha, úgy ezt követően sem kell a lakosságnak megszorításoktól tartania.
„A magyar emberek bölcsen döntöttek, amikor a Fideszre szavaztak, ezért nem lesznek megszorítások”– mondta Orbán Balázs, az ügyvezető Miniszterelnökség politikai igazgatója.
Ez világos politikai üzenet, miközben Csányi Sándor az OTP Nyrt. elnök-vezérigazgatója tegnap saját rendezvényén azt mondta, „hogy a 4,9 százalékos hiány eléréséhez uniós megállapodással 500 milliárd forintos, anélkül 1700 milliárd forintos kiigazításra van szükség.”
Ráadásul Csányi még arról is beszélt, hogy „a magas energiaárak várhatóan hosszabb távon fennmaradnak”.
Nincs más, alkalmazkodni kell”, “a rezsicsökkentés nem jó”, a lakosságnak és a vállalkozásoknak is érezniük kell a terheket, hogy spóroljanak.
Jól tetszettek olvasni az OTP-vezér ugyanazt mondja, mint amit Márki-Zay Péter mondott a kampányban és amiért a kormánypropaganda igyekezett őt a földbe döngölni.
Lám-lám, a választások után három héttel Csányi Sándor már MZP véleményét osztja
A baloldal és a kormánnyal korántsem szimpatizáló szakértők most arról kezdtek beszélni, hogy ha lesznek szektorális különadók, azok is megszorításoknak számítanak.
Különadókról egyelőre nem tárgyalt a kabinet, de nem zárható ki, hogy lesznek ilyenek– nyilatkozta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a legutóbbi Kormányinfón.
Az egymás után negyedik alkalommal kétharmados választási győzelmet arató Orbán-kormány előtt nem kis feladat áll. A kabinet 2010-ben sem volt könnyű helyzetben, igaz, a két időszakot nem feltétlenül érdemes összehasonlítani.
Ahogy Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke fogalmazott a Magyar Nemzetnek:
„2010-ben rettenetes pénzügyi teher volt az országon, dőlt össze minden. Ott voltunk, ahol a görögök, lényegében sok remény nem volt arra, hogy talpra álljunk. Végül azonban sikerült.”
Kár, hogy ebből lényegében egy szó sem igaz
Aki még emlékeznek ró jól tudják, hogy Gyurcsány Ferenc 2009-es lemondása után a Bajnai Gordon kormányfő és Oszkó Péter pénzügyminiszter vezette válságmenedzselés sikeres volt és 2010-ben jó állapotban adták át az államkasszát.
2010. szeptemberében Matolcsy György az előző év költségvetését értékelve a Bajnai-kormány munkáját méltatta. A 166 oldalas zárszámadási törvényjavaslat elismeri, hogy az előző kormány jelentős lépéseket tett a gazdasági és a pénzügyi rendszerek stabilizálása érdekében. A korábbi fideszes állásponttal szemben az írás leszögezi: az államháztartás finanszírozása, a forint árfolyamának stabilizálása, illetve a pénzügyi rendszer működése is csak az IMF hiteleivel volt biztosítható.
A dokumentum szerint az előző kormánynak a válság miatt kialakult szűk mozgástérben gazdaságélénkítésre már nem volt lehetősége. Annak pedig, hogy Bajnaiék többször is a költségvetés számainak módosítására kényszerültek, elsősorban az volt az oka, hogy 2008 végén még nehéz volt pontosan előjelezni a válság mélységét, így a kormánynak folyamatosan alkalmazkodnia kellett a változó nemzetközi környezethez.
Orbán Viktor egy Angela Merkellel közös külföldi sajtótájékoztatón méltatta az előző kormánynak azt a munkáját, amivel az államháztartási hiányt sikerült drasztikusan lefaragni.
Magyar Nemzet: Még nem józanodott ki a baloldal
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
csipetke
2022.04.26 16:04 at 16:04
Ugyanmár! Ismét csak szédítik a jónépet. Olyan megszorítások lesznek,hogy beledöglünk,és köszönhetjük a kormány elmebeteg oszogatásának nagyrészt,mert ez a pénz hiányzik a költségvetésből. Nem megszorításnak fogják hívni, hanem majd adnak neki egy fantázianevet, mittomén.- égen úszó bárányfelhő, vagy ilyesmi. 12 éve hazudnak a pofánkba,miért pont most ne tennék?