Connect with us

Ez a nap

A Metro Áruház dolgozói elutasítják a munkáltató ajánlatát a bérezési rendszer átalakítására

Megosztás

Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak a munkavállalók pénteken 8 és 10 óra között a Metro Kereskedelmi Kft. kelet-pesti áruházában. A beosztott dolgozók 90 százaléka beszüntette a munkát – közölte Kassai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) elnöke.

Ha szükséges, további lépések következnek

A szakszervezet tájékoztatása szerint a munkavállalók elutasítják a munkáltató ajánlatát a bérezési rendszer átalakítására.

A dolgozók a többi között azt követelik, hogy minden munkakörben emeljék meg bruttó 210 ezer forintra a teljes munkaidőben dolgozók alapbérét. Ezt az összeget vegyék figyelembe a tizenharmadik és a tizennegyedik havi béreknél is. A követelések között szerepel az is, hogy az alapbéremelést vezessék át a bértáblán, továbbá a cég ismerje el a fizetésekben a dolgozók munkában eltöltött éveit.

Kassai Zoltán az MTI-nek elmondta, várják a munkaadó újabb ajánlatát, ennek hiányában további lépések megtételét tartják szükségesnek.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

A Chinoin dolgozóinak kétötöde vett részt a figyelmeztető sztrájkban

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük