Connect with us

Kerítésen innen

A mi pénzünkön rázzák a rongyot: Varga Mihály is a Várba költözik potom 50.000.000.000.- adóforintért (50 milliárd)

vár
Megosztás

V. Naszályi Márta jó polgármestere kerületének, csak úgy tódul oda a Fidesz-vezérkar. Most éppen Varga minisztériuma, 50 milliárdért. Mégis csak megnyugtató, az embernek, ha pénzügyőr, csak a szomszédba kell átugrani egy-egy parancsért!

A Népszava ír arról, hogy tovább drágulnak a Pénzügyminisztérium költözésének költségei. A Varga Mihály vezette tárca ugyanis hamarosan követi a Miniszterelnökséget, és a Budai Várba költözik.

A kormányfő és hivatala az év elején 30 milliárdos előkészületek és munkálatok után költözött a Karmelita-kolostorba. Ehhez képest a Pénzügyminisztérium áttelepítése még több közpénzt emészthet fel.

A költözés költségeit 2016-ban eredetileg 26 milliárdra becsülték, viszont már az idei költségvetésben 21,8 milliárdot különítettek el a renoválási munkálatokra, és a jövő évi költségvetésben további 26,2 milliárd forint van elkülönítve ugyanerre a célra. Azaz a teljes költözés 47,5 milliárdba kerül majd, közel kétszer annyiba, mint eredetileg tervezték.

A pénzt a volt királyi pénzügyminisztérium épületének felújítására, egész pontosan az 1900-as évek eleji állapotainak visszaállítására fordították és fordítják. A kibővített és átalakított épület 800-1000 főnek szolgál majd munkahelyként, lesznek benne éttermek, könyvtár, irattár és több reprezentatív helyiség is.

A Népszava szerint az elmúlt napokban két közbeszerzési pályázat eredményét is kihirdették, így folytatódhat a renoválás. A bontási munkálatokra kiírt tendert a Paár Attila-féle West Bau Hungária Kft., és a vele közösen pályázó Garage Kft. nyerte, 2,8 milliárdért. Műemléki rekonstrukciós munkákra további 2,1 milliárdot fizet ki a minisztérium által megbízott projektcég.

Forrás: Népszava

Ezek után adódik, a csak első látásra, demagóg kérdés, hogy ha valóban ennyire dübörög a gazdaság, akkor miért hagyják teljesen lepusztulni az egészségügyet, és az oktatást?

Dúl a habzsi-dőzsi!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük