Banánköztársaság
A nacionalizmus és a vallásos vakhit testvérisége, avagy használati utasítás idiótákhoz
Nézem a sok “jókötésű, igazmagyar,” kopaszra nyírt gyereket, meg jól öltözött,templomba siető, városi úriasszonyokat, akik a rezsicsökkentőre szavaznak, és elborzadok tőlük. Elvileg nagyon messze vannak egymástól származásban, életpályában, neveltetésben. De ez csak látszat.
Valójában egész személyiségük leírható, előhozható, és irányítható ugyanazon szavakkal
Ezek a következők: “Magyar, Haza, Isten, Gyurcsány, Kommunista, védjük meg,bevándorlók!” Ez a pár szó, amit érteni vélnek a világból, és ezzel le is írható számukra a létező valóság minden jelensége. Ezt használja ki a Főmérnök is. Tudja, hogy olyan választási törvényt
csinált, amivel a 8 millió választásra jogosult közül 2,5 milliót kell hülyítéssel, pénzzel, vagy fenyegetéssel az oldalára állítani, és akkor haláláig ő a főnök. Erre a legjobb eszköz a nacionalizmus. Mikor elhiszi a kopasz tizenkét fröccs mellett a kocsmában, hogy ő jobb, különb, nemesebb, mint a világ más népei, pusztán abból az okból, mert magyar. Egyébként buta, mint a pásztor pénisz, a munkahelyén az ásó a legbonyolultabb eszköz, amit rá lehet bízni. De ettől ő lesz a világ legmagasabb embere. Máris van valami, amitől boldog lehet.
Az úriasszony a templomban szintén attól boldog, hogy magyar
Mert Mária országa a mienk, ezt megmondták neki már régen. Ennek örül, könnyezik, és titokban rokonszenvez a kopasz suttyóval, aki cigányt, meg zsidót ver szabadidejében. Már meg is van a cinkos összekacsintás, együtt menetelnek a Főmérnök zászlaja alatt. A magyar suttyónak eszébe se jut, hogy mikor a hazáról busong, éppen akkor a marseille-i kikötő kocsmájában egy Le Pen rajongó francia bort vedelve ugyanazt gondolja magáról, hogy ő a világ legkülönb népe. Meg egy másik kopasz is a liverpooli pubban. Az úriasszonyban fel se merül, hogy hazánk a világ 226-ik Mária országa. Nem teszi fel a kérdést, szegény Mária, hogy ápolja töviskoszorúzott, megszegelt fia testét, ha ennyi idióta ország, ennyi idiótáját kell állandóan istápolnia?!
A Főmérnök tehát kimondja a hívó szavakat
Előjön a nacionalista, vallásos vakhit, és az értelem előtt lemegy a függöny. A világ lezárul, mert egyszerűen leírható, magyarázható,
több nem is kell. Ha pedig már egy táborban vagyunk, akkor már csak közelebb hozza egymáshoz a birkákat a közös félelem, a zsidóktól, a cigánytól, a muszlimtól, a Gyurcsánytól stb. Már csak gyűlölni kell. Azt pedig a magyar nagyon szeret. A vezér meg nagyokat röhög rajta, hogy pár tetszőleges sorrendben kiböfögött szóval ennyi hibbantat tud vezetni.
Közben nyilvánosan, és büszkén ellopja alóluk az országot. Kövér rendfőnök úr is azt szokta hajtogatni, hogy a liberális métely elveszi tőlünk a Hazát,a Nemzetet! Szegény ember. Nagyon egyszerű… Ezzel szemben a valóság az, hogy nacionalista azt hiszi, szereti, tiszteli hazáját. Pedig nem. Nem is érti. A fenti példából látható, hogy az ilyen tetszés szerint áthelyezhető másik országba, ugyanazt fogja érezni, gondolni. Ő a jó, különb, mert magyar, német, francia stb. Mindenki más ellenség. Szóval a nacionalista valójában gyökértelen. Ezért lehet vele bármit megtenni, mások ellen uszítani.
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
Zsolt
2019.06.10 09:03 at 09:03
Nem a nacionalizmus, elég a nacionalizmus látszata is …