Connect with us

Kultúra

A „nagy generáció” ikonikus tagja vehette át a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt a Vígszinházban

rutkai
Megosztás

Meg van ki kapta Ruttkai Éva-emlékgyűrűt az idén a Vígszínház társulatának titkos szavazása alapján.

A színészt másodszor jutalmazták a díjjal

A Vígszínház társulata Lukács Sándornak a Kaddis a meg nem született gyermekért, a Honderű és a II. Richárd című előadásokban nyújtott alakítását ismerte el a díjjal. A színművész másodszor vehette át az elismerést, először 1993-ban kapta meg az emlékgyűrűt.

A Padlás pénteki előadása után Eszenyi Enikő, a színház igazgatója emlékezett Ruttkai Évára, a Vígszínház legendás színésznőjére, aki idén lenne 92 éves.

A díjat minden évben Ruttkai Éva december 31-ei születésnapja előtt, december utolsó hetében adják át annak a színművésznek, aki abban az évben a társulat szerint a legkiemelkedőbb művészi teljesítményt nyújtotta.

A Ruttkai Éva-emlékgyűrűt a Vígszínház bármely művésze akár többször is megkaphatja, az adott naptári évben nyújtott kiemelkedő művészi teljesítményéért – közölték.

Gyűrűtörténet

A Ruttkai Éva-emlékgyűrűt a színésznő lánya, Gábor Júlia 1986-ban alapította édesanyja emlékére.  A színésznő aláírásával díszített Ruttkai Éva-emlékgyűrűt elsőként, 1987-ben Tordy Géza vehette át. Később Eszenyi Enikőt, Darvas Ivánt, Pap Verát, Gálffi Lászlót, Kaszás Attilát, Tábori Nórát, Jánoskúti Mártát, Kútvölgyi Erzsébetet, Igó Évát, Börcsök Enikőt (1998, 2000, 2005), Alföldi Róbertet, Hajdu Istvánt, Csőre Gábort (2002, 2014), Venczel Verát (2003, 2011), Harkányi Endrét, Rajhona Ádámot, Danis Lídiát, Epres Attilát, Reviczky Gábort, Hegyi Barbarát, Bata Évát, Fesztbaum Bélát, Péter Katát, Wunderlich Józsefet, ifj. Vidnyánszky Attilát és Szilágyi Csengét díjazták.

Lukács Sándor

 „1972-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, akkortól a Vígszínház tagja, ahol már főiskolás korában is többször fellépett. Az 1970-es évektől számos magyar filmben játszott, például az 1976-os Beszterce ostromában. 1981-ben szerepelt Szabó István Oscar-díjas Mephistójában is. Az 1990-es években olyan filmekben volt látható, mint például a Linda (1989), a Kisváros (1993–2001) és az Éretlenek (1995). A 2000-es évek elején szerepelt többek közt A Hídemberben (2002), a Magyar vándorban (2004) valamint a Jóban Rosszbanban (2005). 2017-től a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja.

1985 óta költőként versesköteteket ad közre.

Nős, felesége Maráczi Mária, házasságukból egy fiuk, Lukács Máté született.”(WIKIPÉDIA)

 

Emlékezzünk!

Becso

 

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük