Budapesti hétköznapok
A nagy számok törvénye alapján ki hazudik: Lázár, vagy Vitézy közszolga?
Mivel kevesünknek adatott meg, hogy személyesen részt vegyünk a „füstös, vagy füstetlen szobákban”, ahol Lázár János közlekedésért is felelős miniszter-közszolga megdumálta a többi „értővel”, hogy mi legyen a matuzsálem-korú HÉV szerelvények és az azzal utazni kényszerülők sorsa a jövőben, vagy csak a kormánytagok és megszólalók igazságmondás-százaléka lehet irányadó, ha dönteni akarunk a címben feltett kérdésről. Akinél ez nem hoz eredményt, az próbáljon HÉV-ezni egyet és megtudja…..
Egy állítás….
A Hvg.hu kedden azt írta: a birtokába került terv szerint akárcsak tavaly, idén is járatritkítást tervez a HÉV több vonalán a MÁV-HÉV Zrt. A MÁV vezérigazgatója szerdán azt közölte, sajnálja, hogy a HÉV is a fővárosi közgyűléssel kapcsolatos politikai viták része lett, azt írta,
járműhiány van, döntés még nincs.
Karácsony Gergely főpolgármester a Facebookon szintén elfogadhatatlannak nevezte a javaslatot, szerinte az állam gyakorlatilag azt várja Budapesttől, hogy válasszanak, melyik vonalon élők közlekedését áldozzák fel,
„azért, mert ők nem végzik rendesen a feladatukat”.
Megszólalt az ügyben Vitézy Dávid fővárosi képviselő is, aki hajmeresztőnek nevezte a tervet. Szerinte
a felelősség egyértelműen a kormányt és Lázár János közlekedési minisztert terheli, de szóba hozta Tarlós István egykori főpolgármestert is, aki 2016-ban átadta a HÉV-eket az államnak „anélkül, hogy világos, számonkérhető garanciákat kapott volna a főváros a vonalak fejlesztésére”.
Egy útszéli stílusú tagadás
Lázár János, akit építési és közlekedési miniszter státuszban fizetünk:
„Úgy látom, hogy néhány aberrált, belvárosi, libsi gyereknek megártott a túl sok szívás a hétvégén, és ezért aztán hallucinációik vannak a HÉV-vel, meg úgy általában a világgal kapcsolatban. Ilyenkor persze hazudnak is.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium vagy a MÁV vezetésében
senki, semmilyen döntést nem hozott a HÉV működésével vagy menetrendjével kapcsolatban! Minden más állítás nettó hazugság.
Arról viszont döntött Orbán Viktor és kabinetje, hogy több száz milliárdból fejlesztjük a pályát és a járműparkot.
A jövőben a közlekedési kormányzat sehol és semmiről nem kíván Vitézy települési képviselővel egyeztetni. Aki ugyanis a hazugságokban az élen jár; aki elveszítette a főpolgármester választást, pedig minden segítséget megkapott ahhoz; aki most, a Fidesz után Magyar Péter seggét nyalja, nem lehet tárgyaló fél.
Budapest valóban a világ legszebb fővárosa, azonban évek óta gazdátlan. Emiatt pedig lepusztult, koszos, a közlekedésre alkalmatlan, szétesett, élhetetlen! Mert azok, akik folyton Budapest értője, féltője és megmentőjeként szólalnak meg, tönkretették azt. Budapestet az elmúlt években csak a kormány fejlesztette, miközben a világpolgár urbanisták, ilyen-olyan – szakértelemmel nem rendelkező szakértők, város makettek utcáin felnövő, a Facebookot látványtervekkel kitapétázó ifjak semmit sem tettek Budapestért. Sőt!
Mi viszont a fővárost (is) fejlesztjük, a szemetet eltakarítjuk, a közlekedést rendbe tesszük, a korábban mások által csak ígért HÉV járműbeszerzéseket és pályafelújításokat megcsináljuk. Aki ebben nem tud, vagy nem akar partner lenni, hazugságaival legalább ne gátolja ezt a munkát!”
-írta Lázár arról, hogy kegyesen teszik -legalábbis szóban- ami kormányon lévőként a dolguk, jelesül az Övé.
Egy viszontválasz a megszólított „aberrált, belvárosi, libsi gyerektől”
„Először is: javaslom egy hársfatea elfogyasztását miniszter úrnak, segíti a szorongás oldását, idegnyugtatásra is jó. Úgy látom, nem ártana”
– üzente Facebookon Vitézy Dávid fővárosi frakcióvezető Lázár Jánosnak, miután a közlekedési miniszter azt írta: „néhány aberrált, belvárosi, libsi gyereknek megártott a túl sok szívás”, majd hazugságnak nevezte a HÉV-es járatcsökkentést. Vitézy leírta, hogy Lázár azzal kezdte közlekedési miniszterségét két éve, hogy Széchenyit idézett.
„Tisztelettel szeretném jelezni: a magyar történelemben Széchenyit beleértve egyetlen közlekedési miniszter sem engedett meg magának ilyen becsmérlő, trágár, útszéli stílust nyilvánosságnak szánt közleményben, mint ma Lázár János. Ha a miniszteri munka ennyire megviseli az idegeit, ráadásul, az elmúlt évek sorozatos kudarcai nyomán a MÁV összes utasának idegeit is, mindenki jobban járna, ha lassan inkább abbahagyná”
– folytatta a korábbi főpolgármester-jelölt.
Majd közölte, hogy szerinte mik a konkrétumok:
„a MÁV-HÉV Zrt. október 3-án 14:53 perckor kezdeményezte a BKK-nál a hévek ritkítását. A javaslat alapján az utasok százezrei által használt gödöllői, ráckevei és csepeli vonalon 18-23 százalékos kínálatszűkítés történne decembertől munkanapokon csúcsidőszakban.”
Hozzátette: a szintén reagáló Karácsony Gergellyel valamiért nem foglalkozott Lázár. Vitézy szerint a hivatalos emailben a Lázár János tulajdonosi és megrendelői irányítása alatt álló MÁV-HÉV Zrt. szó szerint azt írta, hogy
„az új menetrendi évben a rendelkezésre álló járműkapacitás a jelenlegihez képest 4 motorvonat egységgel kevesebb jármű napi forgalomba adását teszi lehetővé az iskolaidőszaki hétköznapokon. A forgalomba adható napi járműkiadási darabszám változása, viszont az iskolaidőszakban alkalmazott hétköznapi menetrendek módosítását teszi szükségessé.”
Végül megállapította, hogy
a gyűlölködés mellett úgy tűnik, hogy Lázár „visszatáncolt” járatritkítási terveiből.
Szerinte a téma így is megéri a kitárgyalást, így várják a minisztert a rendkívüli szakbizottsági ülésen a fővárosi városházán.
Szerző
Friss
- A közgyűlés megszavazta Budapest 2025-ös költségvetését
- Orbán és vidéke – A liberálisok utolsó mentsvára mára már Brüsszel, Mordor vidéke
- Budapest vesszőfutása
- Egyszer volt, hol nem volt… az MCC – 3 éves kortól ajánlott fóliázatlan mesekönyv a fidesz-káder képzőről
- A MÁV és az évvégi ünnepek
- Megegyezett Karácsony Gergely és a TISZA, meglesz a főváros 2025-ös költségvetése?
- Meggyalázták Csukás István síremlékét
- Tényleg szándékosan gázolt gyerekeket egy Fejér megyei édesanya?
- Karácsonyfóbiásoknak: mennybőlazangyalát, avagy valami nagyon nem stimmel veled
- Sokat csuklik mostanság a Vodafone (tudom, képzavar) – lefagy, lassú, élvezhetetlen – Ez az előfizetés-árban is meglátszik majd?