A német megszállás és mai „magyarázatai”

Napjaink kurrens magyarázatai: lényegében mindenért a németek felelősek, illetve a megszállást a szövetségesek „provokálták ki”, nem törődve a magyar zsidósággal (sem). Van olyan magyarázat, emlékezés is, amelyet manapság az MTI nem tesz közzé.

A gyalázatos Szabadság téri „emlékmű”

Az első magyarázatot hirdeti a gyalázatos Szabadság téri „emlékmű”: a német birodalmi sas meggyakta a mélyen keresztény, ám magatehetetlen Gábrielt, és gyakorlatilag mindenért ez a sas felelős.

Annyi igazság van ebben a „magyarázatban”, hogy a nemzeti kataklizmához – a zsidók, valamint az elhurcolt cigányok, melegek és kommunisták, ellenállók vagy annak bélyegzettek tragédiájához – kellett a német megszállás. Ám az csupán szükséges, de nem elégséges föltétele volt mindannak, ami történt.

Az előzmények már megvoltak, de az ipari méretű népirtás a megszállás után következett. Annyi egészen biztos, hogy az nem következhetett volna be a magyar állam és némely polgárai megdöbbentő tevékenysége nélkül.

Az USA és a szövetségesek a hunyók

A második, nem teljesen új „magyarázat” éppen ma jelent meg, itt olvasható.

E szerint a szövetségesek mintegy méltatlanul kelepcébe csalták Horthyt, Kállayt, s nem törődve a következményekkel, a rengeteg áldozattal, odadobták az országot a náciknak (Demkó Attila). De ezért az értelmezésért lelkesedett Stumpf  András, és ezt ajánlotta az ellenzéki képviselők figyelmébe a fideszes neoprimitív politikai iskola, papagájkommandó jeles tagja, a mostanában nagyon aktívkodó Böröcz László is.

Ez a két értelmezés egy dologban biztosan találkozik: a magyar felelősség elhallgatásában. Márpedig számunkra –  minden tisztességes magyar számára – elsősorban éppen a magyarok felelőssége a fontos.

Nem kétséges persze, hogy háborúban sokféle meggondolás létezhet, és azok bizony távolról sem mindig emberségesek, tisztességesek. Mégis nehézséget okoz a „szövetséges provokáció” értelmezése.

Önkéntes csatlósok voltunk

Nem feledhető, hogy a náci agresszorok csatlósai voltunk, mégpedig önkéntes csatlósai. A háborúból való kiszállás gondolata a magyar vezetők némelyikének fejében csak a súlyos vereségek után fogalmazódott meg, és keresték a kiugrás lehetőségét. Milyen szövetséges provokációra lett volna ehhez szükség? Mit kellett volna tenniük a szövetségeseknek? Biztatni a magyarokat a nácikkal való további együttműködésre, hogy elkerüljék a megszállást..? S a feltétel nélküli megadás követelménye is a „provokáció” része lett volna..?

Nem vitatom persze, hogy a háborúban a szemben álló felek gyakran törekedtek egymás megtévesztésére – lehet éppen ilyenkor „provokációról” beszélni, de nem tűnik ez sem értelmesnek, sem hasznosnak.

Annyi bizonyos, hogy Magyarországnak kellett viselnie önkéntes hadba lépésének minden súlyos következményét. Ezzel együtt is meghökkentőnek tűnik az állítás, amely szerint a szövetségesek kamuzásból folytatták a tárgyalásokat a magyarokkal, valódi céljuk az volt, hogy a németeket az ország megszállására kényszerítsék.

Talán megkockáztatható: annak az erőnek a hiánya, amely a megszálláshoz szükséges volt, nem jelentett komoly könnyebbséget a szövetségeseknek a partraszálláskor.

Mit jelent az, hogy a legjobban kezelt zsidó közösség?????

Belátom ugyanakkor, hogy – mivel nem vagyok történész – nem igazán lehetek vitapartner ilyen kérdésekben. A fenti megfontolásokat is inkább csak azért írtam le, hogy Borhi egy állítását kerek-perec visszautasíthatónak mondhassam. Az állítás imígyen szól:

Annak ellenére folytatták (a szövetségesek) ezt az irányvonalat, hogy biztos tudatában voltak annak, hogy Magyarországon él „Tengely Európa legjobban kezelt és legnagyobb zsidó közössége”.

Egyszerűen fölfoghatatlan: mit jelent az, hogy „legjobban kezelt”? 1942-ig meghozták a „megfelelő törvényeket” – igazán már csak a holokauszt volt hátra…

De rendben: tegyük föl – de el ne fogadjuk! –, hogy a zsidók lényegében, ahogy a cikk sugallja, a szövetségesek áldozatai. De akkor a provokációk egész soráról kell beszélnünk, azokból az időkből is, amikor a szövetségesek még nem is voltak szövetségesek… És ki kell egészítenünk Gábriel német sas okozta szenvedéseit e  „provokációk” okozta gyötrelmekkel…

Nyilván nyugati „provokáció” eredménye volt a Horthy-rendszer egész antiszemita, „fajvédő” keresztény kurzusa, és természetesen „provokáció” hatására születtek meg a zsidótörvények, jött létre a munkaszolgálat is. A legnagyobb „provokáció” a magyar állam és sok-sok polgárának fölkészítése volt a német megszállásra – arra, hogy utána igen hatékonyan „szedjék össze” a zsidókat.

Mert nem igaz az a mai „kormány” által gyakran hangoztatott állítás, hogy „nem védték meg a magyar állampolgárokat”. Nem erről volt szó, hanem arról, hogy bizonyos polgárokat a magyar állam kiszolgáltatott, emberhez méltatlan, gyalázatos halálba küldött.

És ezen a tényen semmiféle magyarázat, értelmezés nem változtat. Különös állhatatossággal kell figyelmeztetni erre most, amikor erősödik, régóta erősödik az Eörsi István által leírt lelki igény a fasizmusra.