Kerítésen innen
A nyugdíjas nem eladó! – pedig igény lenne rá….
Némethné Jankovics Györgyi, a Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetségének elnöke szerint a miniszterelnök által megígért Erzsébet-utalványokat a nyugdíjas társadalom egy része lelkesen fogadja, ajándéknak tekinti, ám ez nagyon rossz hírüket kelti, azt sugallja, hogy lefizethetők.
Kikérik maguknak
„Az is lehet, hogy ez a kampányfogás az ellenkezőjére fordul, ahogy ez Hódmezővásárhelyen is látható volt”
A nyugdíjas társadalom nagyon megosztott, alkalmasint nyilvános helyen is egymásnak feszülnek az indulatok és a korosztályhoz méltatatlan módon ócsárolják egymást az idősek:
„Van egyfajta nosztalgia, vagy elköteleződés a Kádár-rendszer, illetve a Horn-kormány iránt. De most megjelenik majd egy nagy létszámú korosztály, akik között már több az iskolázott ember, ők lehetnek a gondolkodó korosztály, akik nem automatikusan a Fideszt támogatják”
Önzés
A nyugdíjasok közül sokan csak arra koncentrálnak, hogy ő mit kaphat a kormánytól, és kevésbé érdekli az ország sorsa:
„Sokan megígérték nekik, hogy majd jobb lesz, de mégsem lett jobb. Az a hang az uralkodó, ami a generációs igényeket hangsúlyosabban hangoztatja, de senkinek nem lehet érdeke, hogy más generációk kárára érvényesítse az érdekeit. Már csak azért is, mert bizonyos országrészekben, bizonyos településeken több családot tart el a nyugdíjas.”
A szakértő felhívta a figyelmet, hogy a svájci indexálás a mai helyzetnél jobbat teremtene, de korántsem tökéletes, egyben hiányolta az érdemi párbeszédet a döntéshozók és a döntést elszenvedők között:
„A gazdaság fejlődik, a GDP növekedik, és ez lehetőséget teremet arra, hogy az aktívak keresetét és az inflációt együtt követő nyugdíjemelési metódus valósuljon meg. Ezt a metódust a Horn-kormány vezette be, aztán jött a gazdasági válság, és az elhozta a jelen rendszert, ami lényegében befagyasztotta a nyugdíjakat, amelyek azóta csak az infláció mértékével nőnek.”
Érdekes, hogy a nyugdíjas szervezet elnöke nem támogatja a 13. havi nyugdíj ötletét:
„Fontosabb az a társadalmi béke, ami az aktívak ás a nyugdíjasok között kialakult. De, ha a társadalom más rétegei is részesülnek a társadalmi gyarapodásból, akkor abban a nyugdíjasok is részesüljenek. De erre nem a 13. havi nyugdíj a legjobb megoldás, mert ahhoz nem kapcsolódik sem járulékbefizetés sem szolgálati idő. Itt az elnevezéssel és a kampányban való adakozás tényével van gondom”
Utazzanak….
Az elnök arról is beszélt, mi lehet az oka annak, hogy a magyar nyugdíjasok nem feltétlenül utazgatással, tanulással, sportolással töltik a nyugdíjas éveket:
„A magyar nyugdíjas is szeretne utazni, de nagyobb az elköteleződése a család iránt, mint más országokban. Egy szakértő becslése szerint egy nyugdíjas férfi naponta majdnem 170 perc, míg a nők több mint 280 perc önkéntes munkát áldoznak a családjuknak. Ebben benne van az unokák felügyelete, a bevásárlás, főzés, takarítás, stb. Ez a nagyszülői segítség, ez a horribilis értékű munka teszi lehetővé, hogy az aktív kereső dolgozni tudjon”
Forrás: Klubrádió
Hallgass a szívedre, ne szavazz a Fideszre! – egy felháborodott nyugdíjas levele
Mivel vehető meg egy kisnyugdíjas szavazata? – egy érintett véleménye, ő csak tudja!
Szerző
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….