A református egyház jól járt, az adományozó családja romokban

Meghökkentő az az eset, amelynek fejleményeit kitartóan követi a Népszava újságírója, Czene Gábor. Jómódú idős református emberek lánya fordult a sajtóhoz segítségért.

Toronyóra, lánccal

A Városi Kurírnak nem fő témája az úgynevezett történelmi egyházak ügyeinek taglalása, de lépten-nyomon találkozunk a hozzájuk kapcsolódó témákkal. (A reformátusokról például a legnagyobb keresztény ünnep hangulatában, karácsonykor sem feledkeztünk meg.)

A pünkösdi hétvégén a Népszavában ismét találkoztunk azzal az esettel, amelyet a Népszabadság korábbi kiváló munkatársa, ma már népszavás Czene Gábor tárt fel. Most szenteltek fel egy balmazújvárosi református egyházi intézményt, és az ünnepi prédikációban

„kiprédikálták a Népszavát”.

Az egyetlen megmaradt független napilapunkban jelent meg ugyanis tavaly nyáron az a cikk, amelyből kiderült: egy jómódú balmazújvárosi házaspár örököse, a lányuk, nem hagyja szó nélkül, hogy apja feltűnően nagy összegeket adományozott a helyi református egyháznak.  Ráadásul, mint kiderült, menet közben az eredeti összeg is jócskán nőtt, az adományból épített intézmény funkciója is megváltozott („ifjúsági ház” helyett „levéltár és segédlelkészi lakás” lett belőle), és az adományozó kívánsága, hogy az új „ifjúsági háznak” ő és felesége legyenek a névadói, szintén nem teljesült.

„Apja először másfél millió forintot adott a református templom órájának megjavítására, aztán 14 milliót új harang öntésére. Majd a református ifjúsági ház következett. Kezdetben 55 millióról volt szó, az összeg később felkúszott 75 millió forintra.
Az épület rendeltetése is módosult, az intézményben levéltár és – amit az adományozó lánya különösképpen nehezményezett – segédlelkészi lakás is helyet kapott. Eredetileg szülei úgy gondolták, hogy az épületnek ők lesznek a névadói, végül kénytelenek voltak köszönetnyilvánító táblával beérni”

– tudtuk meg Czene Gábor cikkéből.

A felszentelő istentiszteleten a református esperes hangsúlyozta, hogy „vannak és lesznek, akik számára ilyen nagyságrendű adakozás érthetetlen, akiknek szívét nem érintette meg az Úr. Az esperes szerint voltak, akik a balmazújvárosi adományozás esetében is „rosszindulattal, irigységgel hangoztatták, hogy biztos valamilyen manipuláció” van az ügy mögött.”

A valóságban nem rosszindulatról, irigységről van szó,

hanem egy közvetlenül érintett családtag nagyon is érthető aggodalmáról. „Az idős – kilencvenhez közelítő – házaspár egyetlen gyereke állította, hogy az adományozás nem szülei saját elhatározásából történt” – emlékeztetett a Népszava. Az egyházi álláspont szerint az történt, hogy jómódú hívük „szívét megérintette az Úr”, az idős emberek lánya viszont másféle befolyásolásra gyanakszik.

Egy biztos: ilyen nehéz családi ügyben senki más nem tudna rendet teremteni, mint maga a család. Eleve nem lenne szabad ilyen horderejű döntést a közvetlen családtagok teljes egyetértése nélkül meghozni. Ha az idős embereknek koruk előrehaladtával egyre fontosabb lett gyülekezeti tagságuk és a rendszeres templomjárás, ez érthető – de ebből nem feltétlenül következik, hogy gyermekük hozzájárulása nélkül hatalmas összegeket költsenek az egyházra.

Ami ezután következik, az sajnos szintén érthető, bár nagyon elszomorító,

ha ilyesmi egy családban bekövetkezik: a feltűnő adakozás miatt tiltakozó lányuk „hosszú vívódás után – a külvilág ellenszenvét is vállalva – arra jutott, hogy nem marad más lehetősége: kezdeményezi apja gyámság alá helyezését. Az eljárás még folyamatban van. Ha a bíróság megállapítja, hogy apja nincs szellemi képessége teljes birtokában, akkor jogi lépéseket tesz a református egyház ellen.”

Balog Zoltán a magyar adófizetőkkel támogattatja a kanadai reformátusokat

Orbán egyháza gratulált a megérdemelt sikerhez és várja a további önzetlen közpénzt