A rezsibiztos metamorfózisa – A kis Sziszike és az1976-os ÉS

Szégyellem magam azért, amit most leírok, de akárhogy is: nem hiszem, hogy az alábbi „kifinomult” kulturális utalásokkal megtűzdelt posztot valóban az a Németh Szilárd egyszervolt rezsibiztos írta, aki jegyzi. Az egész csak azért érdemel szót, mert fontos bizonyítéka a honi közbeszédnek, amit leginkább Patyomkin-dumának neveznék.

Csak a rend kedvéért!

(A Patyomkin-falvak amely azokról az állítólagos használhatatlan ál-falvakról kapta a nevét, melyeket Grigorij Alekszandrovics Patyomkin miniszter állíttatott fel II. Katalin cárnő látogatása előtt (1787) a Dnyeper folyó partján, hogy megtévessze a cárnőt. Úgy tartják, Patyomkin, aki a hadjáratot vezette a Krím-félszigetre, falusi házak homlokzatait állíttatta fel, hogy lenyűgözze az uralkodót az újonnan meghódított terület gazdagságával.)

Na szóval, valami ilyesmi lehet ez a bejegyzés is a maga kifinomult stílusával, ami a „szerző” eddigi posztjait ismerve legalábbis feltűnő stílusváltásra utal.

Az álmodozó tekintetű kis Sziszi és a kesudió-sztori

„A tegnap esti – bevallom nem átlagos – lecsóm körül kialakult FB-csata kezd olyanná válni, mint az 1976-ban Bertha Bulcsú által az ÉS-ben kirobbantott kesudió (ál)vita. Persze az sem a ma már mindennapos csemegének számító kesudióról, mint ahogy ez sem a lecsóról szólt. Metaforaként eszembe jut erről az egészről, hogy ’77-ben váratlanul (8. osztályos voltam) a csepeli Árpád utcai lakótelep ABC-jébe szállítottak öt doboz kaviárt. Persze, hogy senki se vette, kivéve, engem. Két hétig könyörögtem anyámnak, hogy a húszforintos csemegére adjon nekem pénzt.”

Egykori üvegtörés és operalátogatás, de csak, hogy ma hivatkozni lehessen rájuk

„Nagy nehezen megkaptam, de cserébe le kellett mondanom a hétvégi moziról, a tízórait kiegészítő Sportszeletről és az edzés utáni forró csokis automatázásról is. Megvettem, boldogan lóbálva vittem haza, büszke voltam, hogy végre én is azokhoz fogok tartozni, akik kaviárt falhatnak, bármi legyen is az. A mannát tartalmazó üvegtégely aztán kirepült a papírdobozból, s a folyosóajtó vaskeretén landolva széttört… Két évvel később az Operában (Mozart: Idomeneo) (Micsoda emlékezet, a jelzett operát először és mindeddig utoljára valóban 1979-ben mutatta be az Operaház, azaz pontosan két évvel a kaviáros sztori után. A szerk.) ettem életem első kaviáros szendvicsét, baromira ízlett, de a Vasmunkás téri Ifipark zsíros kenyere lilahagymával már akkor is inkább az én gyomromnak való volt.”

Végezetül, lecsó a’la rezsibiztos

„Nos, tegnapról maradt még lecsó (lásd a fenti képen), én ma is ezt ettem a kurta családi vakáció utolsó estéjén, tészta és tojás nélkül.
A tegnapi fullos a következőképpen született: a gyermekeim úgy döntöttek, hogy lecsót ennének, úgyis megmaradt sok paradicsom, paprika, meg öt baromfivirsli. Mondtam oké, de libazsírral csinálom, meg kolozsvári szalonnával, és a fűrészporos virsli mellé tegyünk bele egy kis cserkészkolbászt is, abból is megmaradt még két szál, használjuk fel azt is. Kérdeztem, kenyér, rizs vagy a milánóiból maradt csőtészta (makaróni)? A tészta győzött. Bendegúz imádja a lágytojást, akár főzve, akár sütve, így került rá a tükörtojás. Ennyi! Ja, és baromi finom lett, amiből csak a két fiú evett, a lányok ennek a lájtos (light, de nem vega) változatát kérték. Nem kell mindig kaviár, főleg nem a Vasi Hegyháton, egy erdészházban. Ételt, ha lehet, nem dobunk ki, ezért a maradékokat, ameddig biztonságos, felhasználjuk, átalakítjuk. Próbáljátok ki Ti is!”

Kedves Szilárd, tisztelt Fidesz alelnök- rezsibiztos úr!

Köszönet az „izgi” receptért és azért az eléggé nem dicsérhető példamutatásért, amit az ételek tisztelete terén mutat, de a magam részéről maradnék a hagyományos, egyszerű és nem a NER-féle mindent bele lecsónál, az utóbbit ugyanis, sok más magyarral együtt, nem bírja, felfordul tőle a gyomrom.

Üdv: én

(Kép, Cseri László)

Kapcsolódó

Németh Szilárd "szarva közt a tőgyit": Hamilton pfujj, Verstappen éljen!