A sörgyártók elégedettek az első félévi forgalommal

Elégedettek a sörgyártók az első félévi forgalommal, bár a júliusi eladások kissé visszafogottabbak voltak – nyilatkozta a Belvárosi Sörfesztivál szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója.

Kántor Sándor szerint a nyári meleg kedvezett a söriparnak, bár júliusban 13 százalékkal alacsonyabb forgalommal zártak, mint 2021 azonos időszakában

A következő hónapok adataiból derülhet majd ki, hogy az áremelkedés mellett van-e más oka is a csökkenésnek – tette hozzá az igazgató, hangsúlyozva, hogy az első félévi belföldi fogyasztás elérte a 2019-es szintet. Ugyanakkor úgy vélte, nem biztos, hogy az év egészében is sikerül elérni a koronavírus-járvány előtti forgalmat.

Kántor Sándor sajnálatosnak nevezte, hogy a vendéglátás aránya visszaesett az értékesítésben, 30 százalékról a járvány hatására 16 százalékra mérséklődött, és tavaly is csak 1-2 százalékponttal bővült. A vendéglátás lassan tér csak magához, épp ezért fontosak azok a rendezvények, amelyek a sört nem csupán mint terméket népszerűsítik, de a csapolt sör fogyasztásához kapcsolódó hangulatot is megteremtik – fogalmazott.

Az érdekképviselet vezetője robbanásszerűnek nevezte a belföldi sörgyártás fejlődését az elmúlt években

Kitért arra, hogy az új termékek között különösen népszerűek a gyümölcsös sörök, a következő ígéretes területnek pedig az alkoholmentes sörök piaca látszik. Nyugaton ma már 10 százalék a részesedésük az összes értékesítésből, és Magyarországon is elérték a 8 százalékot – mondta. Az utóbbi 2 hónapban belföldön havi 75 ezer hektoliter, vagyis 15 millió doboz alkoholmentes vagy csökkentett alkoholtartalmú sör fogyott – ismertette Kántor Sándor. 

Kurucz Gergely, a rendezvény egyik szervezője a Kisüzemi Sörfőzdék Országos Egyesületének képviseletében elmondta: számukra rendkívül jól alakultak az elmúlt hónapok, mind a vendéglátásban, mind a fesztiválokon. Kínálatuk az áruházláncokban is megerősödött, a vendéglátásban ugyanis a járvány miatt hirtelen a töredékére estek az eladási lehetőségek. A kisüzemi sörfőzdék a külföldi piacoknak köszönhetően újabb kiugrási lehetőség előtt állnak, termékeik ugyanis nemzetközi összevetésben is versenyképesek – tette hozzá.

A Magyar Sörgyártók Szövetségében a Borsodi Sörgyár Kft., a Carlsberg Hungary Kft., a Dreher Sörgyárak Zrt., a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt., valamint a Pécsi Sörfőzde Zrt. vesz részt. A tagvállalatok évente csaknem 6 millió hektoliter sört gyártanak.

A Kisüzemi Sörfőzdék Országos Egyesülete a Magyarországon működő sörfőzdék csaknem 80 százalékát egyesíti, a szervezetnek mintegy 50 tagja van. 

Ha megírná véleményét, vagy megvitatna ezt-azt másokkal, esetleg kérdése lenne a cikkel kapcsolatban, Facebook oldalunkon megteheti!

(MTI)

Kínyó Norbert

hegesztő

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.